Asztrológia Páholy RSS
Látogatók száma: 833249

Jelentkezés az Asztrológia Páholyba:


* kötelezően kitöltendő mezők


Asztrológia Páholy RSS
Látogatók száma: 833249

Jelentkezés az Asztrológia Páholyba:


* kötelezően kitöltendő mezők


 Farkas Andrea: A Wallenberg-rejtély nyomában

 

Ki volt Raoul Wallenberg?

 

Raoul Wallenberg a korabeli magyarországi és európai embermentés szimbolikus alakja. Nevéhez sokezernyi zsidó életének megmentése fűződik. „Ember az embertelenségben”, a holokauszt borzalmaiban.

Raoul Wallenberg Svédország egyik leghíresebb családjának sarja. Generációkon keresztül neves bankárok, diplomaták és politikusok kerültek ki ebből a családból. Raoul Oscar Wallenberg, az apa, fiatal tengerésztiszt volt, Jacob és Marcus Wallenberg, Svédország két legnevesebb bankárának és gyárosának unokatestvére. 23 évesen rosszindulatú daganat következtében hunyt el.

 

Raoul 1912. augusztus 4-én született Stockholmban, három hónappal édesapja halála után.

 

Édesanyja Maj Wising, a híres Per Johann Wising ideggyógyász professzor lánya, aki férje halála után 1918-ban újra férjhez ment Fredrik von Dardelhez, a stockholmi Karolina-kórház főigazgatójához. Ebből a házasságból született Wallenberg két testvére, Guy és Nina.

Raoul nevelését apai nagyapja, Gustav Wallenberg vette át, aki képviselő és hajózási vállalkozó volt, később törökországi nagykövet. A család a hagyományok szerint Raoult is bankárnak szánta, ő azonban inkább az építészet és a kereskedelem iránt érdeklődött. A kisfiút nagyapja korán hozzászoktatta az önállósághoz, és arra törekedett, hogy nemzetközi szellemben nevelkedjen. Ezért minden nyáron külföldre küldték, hogy nyelveket tanulhasson.

Járt Angliában, Franciaországban, Németországban is, méghozzá teljesen egyedül, kísérő nélkül. Tizenkét éves korában nagyapja magához hívta Konstantinápolyba, ekkor a kisfiú Belgrádban az éppen akkor folyó tüntetéseket is végignézte.

Az elemi iskolát Stockholmban végezte, majd 9 évesen a Svéd Állami Kísérleti Iskolába került. 1930 tavaszán érettségizett, oroszból és rajzból kitűnően vizsgázott. Érettségi után egy hónapig a világhírű Stockholms Enskilda Bankban dolgozott, majd letöltötte kötelező katonai szolgálatát a testőrségnél.

1931-től Amerikában folytatta tanulmányait, a Michigan University-n építészetet tanult. 1935-ben, a diploma megszerzése után Dél-Afrikába ment, Cape Townban egy svéd cégnél helyezkedett el. Fél év múlva nagyapja állást szerzett neki egy holland banknál a palesztin Haifában.

Palesztinában került először kapcsolatba Németországból menekült zsidókkal, akiknek az üldöztetésükről szóló beszámolói mélyen felkavarták. 1936-ban visszatért Svédországba, és nemzetközi kereskedelemmel kezdett foglalkozni. A Sven Salén és a magyar származású dr. Lauer Kálmán alapította Közép-európai Kereskedelmi Rt-nél helyezkedett el. A cég elsősorban élelmiszerüzletekkel foglalkozott.

A vállalat a háború alatt a közép-európai vöröskeresztes intézmények számára is tudott szállítani élelmiszert. Wallenberg érdeklődése a humanitárius munka iránt a vöröskeresztes szervekkel folytatott tárgyalásokon vált egyre intenzívebbé. Hamarosan részvényes és nemzetközi igazgató lett a vállalatnál, köszönhetően nyelvtudásának és annak, hogy szabadon utazhatott Európában. Járt a németek által megszállt francia területeken, sőt, Németországban is, ahol megismerkedhetett a német bürokrácia útvesztőivel.

Miután a németek bevonultak Magyarországra, a deportálással fenyegetett zsidók megpróbáltak semleges országoktól kérni útlevelet. A svéd nagykövetség ideiglenes útleveleket, úgynevezett Provisorikt Pass-okat bocsátott ki olyanok számára, akiknek rokonai, vagy jelentős üzleti kapcsolatai voltak Svédországban.

1944-ben az Egyesült Államok is kérte, hogy a svéd kormány járjon közben Magyarországon. A svédek elhatározták, hogy információszerzés és segítségnyújtás céljából Magyarországra küldenek valakit. Tanácsot kértek ez ügyben dr. Lauertől, aki jól ismerte a magyar viszonyokat. Lauer Wallenberget ajánlotta, őt azonban először nem találták erre alkalmasnak. Később az amerikai War Refugee Board (Háborús Menekültek Tanácsa) képviselője is megkereste dr. Lauert egy hasonló kéréssel, aki ismét Wallenberget ajánlotta figyelmükbe. Ez alkalommal elfogadták a javaslatát, hogy Wallenberget a svéd követség humanitárius attaséjaként Magyarországra küldjék.

Wallenberg nem akart a protokoll és a bürokrácia szövevényében elveszni, ezért szabad kezet kért magának, hogy ne kelljen előzetesen egyeztetnie lépéseit a svéd nagykövettel. Azt is kérte, hogy a rendes úton kívül, futárokkal is küldhessen jelentéseket.

A svéd külügyminisztériummal kötött megállapodás szerint Wallenberg a mentés terén teljesen szabad kezet kap, akár megvesztegetés útján is megkísérelheti az életmentést. Hallgatólagosan hozzájárulnak ahhoz, hogy felvegye a kapcsolatot a magyar kormánnyal és a németekkel szemben álló bizalmi emberekkel, akiknek a névsorát a stockholmi angol és amerikai követségen adták át neki. Engedélyt kapott arra is, hogy szükség esetén a követségen biztosíthasson menedéket az üldözötteknek és kiadhasson a mentességhez szükséges okmányokat is.

Hivatalosan is kérhet audienciát Horthytól, hogy az ő közbenjárását is elnyerhessék, valamint az akkori miniszterelnökkel, Sztójayval is kapcsolatba kellett lépnie, hogy lehetőség szerint hatást gyakoroljanak rá. A megállapodás alapján a király Wallenberget követségi titkárnak nevezte ki.

1944. július 9-én Wallenberg megérkezett Budapestre. Ekkorra a vidéki gettókba zárt zsidókat már deportálták, és Eichmann már a budapesti zsidóság elszállítását tervezte. Július elején azonban Horthy kormányzó a svéd király levelének hatására és nemzetközi nyomásra leállíttatta a deportálásokat.

Wallenberg nem a hagyományos diplomáciai módszereket alkalmazta, hanem a vesztegetéstől a zsarolással való fenyegetésig szinte bármilyen lehetőséget megragadott, hogy életeket menthessen. A svéd követség munkatársai először megdöbbentek módszerein, később azonban, sikereit látva, teljes mértékben támogatták.

Wallenberg elsőként egy svéd védő-útlevelet tervezett, amely alkalmas arra, hogy a magyar és a német hatóságok előtt igazolja, hogy a menlevél tulajdonosa a svéd követség védelme alatt áll. Először 1500 ilyen 'Schutzpass' kibocsátására  kapott engedélyt, majd  sikerült ezt a számot 4500-ra  emelni. A valóságban azonban jóval több ilyen védőlevelet adtak ki. A munkatársai is a védettek közül kerültek ki, az iroda alkalmazottainak létszáma több száz főre gyarapodott, de sokszor még így is nehezen győzték a munkát.

Szálasi hatalomátvétele után Wallenberg még nagyobb erőfeszítéseket kényszerült tenni védettjei megmentése érdekében, mert a nyilasok legtöbbször nem vették figyelembe a védettséget igazoló okmányokat. Wallenberg ezért megnövelte a svéd "védett házak" számát. Pesten több mint harminc épületen függött a svéd zászló, ezeket a házakat Wallenberg a svéd fennhatóság alá tartozónak nyilvánította.

A házakba hamarosan 15 000 lakó költözött.

Más semleges országok követségei is hamarosan követték Wallenberg példáját és védleveleket adtak ki, valamint védett házakat létesítettek egyes menekültek számára.

A háború vége felé, amikor a körülmények már teljesen kilátástalanok voltak, Wallenberg egy egyszerűsített védlevelet talált ki, amin már csak az ő aláírása szerepelt. Az akkori zavaros helyzetben ez is megfelelt. Ezt követően azonban a kormány érvénytelennek nyilvánította az összes védlevelet. Wallenberg a külügyminiszter, Kemény báró feleségének közbenjárásával elérte, hogy a svéd menleveleket újból érvényesnek ismerjék el.

Wallenberg az Eichmann parancsára gyalog a határ felé irányított zsidó menetek megsegítését is megkísérelte. Munkatársaival megpróbálták kiszabadítani a vagonokból és a menetoszlopokból a svéd védetteket, valamint ételt és gyógyszert juttatni a gyalogmenetektől elcsigázott, éhező és gyakran a szabad ég alatt alvó embereknek.

1944 vége felé Wallenberg Budáról Pestre helyezte át a követség működését. Védettjei már sem a nemzetközi gettóban, sem a védett házakban nem voltak igazán biztonságban, az ellenőrizhetetlen helyzetben különböző nyilas csoportok önhatalmúlag jártak el, kiürítettek akár védett házakat is, lakóikat pedig elvitték. Wallenberg és munkatársai azonban igyekeztek minden bejelentésre gyorsan a helyszínre menni és kiszabadítani védettjeiket.

1945 januárjában nyilvánosságraa került, hogy Eichmann midenkire kiterjedő mészárlást tervez a gettóban. Wallenberg a vele együttműködő Szalai Pál közvetítésével elérte, hogy a német parancsnok megakadályozza ezt az akciót. Két nappal később a szovjetek elérték a két budapesti gettót. Wallenberg a kutatások szerint több ezer embert mentett meg.

1945. jan. 17-én Wallenberg Budapestről Debrecenbe indult, oda azonban soha nem érkezett meg.

Feltételezések szerint sofőrjével, Langfelder Vilmossal együtt erőszakkal a Szovjetunióba hurcolták. Megbízható szemtanúk szerint Moszkvában az NKVD tartotta fogva, majd Langfelderrel együtt a lubjankai börtönbe került. 1945. március 8-án szovjet nyomásra a Magyar Rádió bemondta, hogy Wallenberget a Debrecenbe vezető úton a nyilasok vagy a Gestapo ügynökei meggyilkolták.

1957-ben aztán azt állították, hogy 10 évvel korábban a lubjankai börtönben halt meg. Tisztázatlan halálával kapcsolatban, a 90-es években újra kételyek merültek fel, személye után ismét nagy erővel indult meg a kutatás.

                                                                                              Forrás: wallenberg.hu

 

*********

 

Eddig tart a történet. Illetve találtam hozzá még egy 1989-es sajtó-forrást is, miszerint:

Wallenberget állítólag a Kreml börtönében ölték meg – állította az Amerikai Magyar Hírlap egyik száma.

’Világszerte nagy meglepetésként hatott a Reuter hírszolgálati iroda tudósítása, amely szerint biztosra vehető, hogy Raoul Wallenberg svéd diplomata, aki a háború vége felé sok ezer magyarországi zsidót mentett meg az elhurcolástól, szovjet börtönben vesztette életét és semmi esetre sem természetes körülmények között.

A Reuter tudósítója Párizsban beszélt Jurij Kaslev szovjet diplomatával, aki elismerte, hogy „Wallenberg eltűnése a szovjet történelem sötét lapjaira tartozik”. Kaslev cáfolta azokat a feltételezéseket, hogy Wallenberg esetleg ma is életben lenne valahol a Szovjetunióban. Kasler ugyan nem nevezte meg név szerint a gyilkosokat, de őszinte sajnálatát fejezte ki „e nemes ember halála felett”. ’

Wallenberg halálának időpontja és körülményei tehát egyáltalán nem egyértelműek,- és ennek a rejtélynek a nyomába indult el Hollós R. László asztrológus, aki Belgiumban, Csehországban és Ausztriában folytatta tanulmányait – és napjainkban az Osztrák Asztrológiai Társaság mesterkurzusain tanít, és német nyelven publikál.

A tanulmányt néhány helyen kiegészítettem képekkel, hogy plasztikusabb legyen az ábrázolás a külsőt illetően (ezek az eredeti cikkben nem voltak benne), - illetve a korabeli (Hollós tanár úr által készített horoszkóp-ábrák mellett) ahol tudtam, beszúrtam napjaink programjaival készült ábrákat is, hogy könnyebb legyen a szemnek befogadni.

A szöveg változtatás nélküli.

 

*********

Hollós R. László: Raoul Wallenberg horoszkópja - I. rész

Ennek a stúdiumnak nem célja a publicisztikai szenzációkergetés, avagy az asztrológia melletti agitáció. Indíttatásunk a filológusé: a klasszikus asztrológia gondolkodásmódját és vizsgálati módszereit kívánjuk bemutatni Raoul Wallenbergkivételes személyiségének és rejtélyes sorsának vizsgálatával.

Figyelmeztetjük az olvasót: a kotnyeles kíváncsi unni fogja a matematikai-geometriai analízis gondolkodást igénylő lépéseit, a tudatlanságát magabiztos nagyképűséggel leplező zugasztrológus- misztifikátor elégedetlen lesz, hogy tanulmányunkban  kétségeinknek és bizonytalanságainknak is helyet adunk; földhözragadt vulgármaterialisták szemében nem különbözik írásunk a társasági magazinok horoszkópnak nevezett zagyvaságaitól.

Mindezek tehát ne olvassanak tovább.

Raoul Wallenberg 1912. augusztus 4-én született Stockholmban, közelebbi adat nem volt előttünk ismeretes. Horoszkóp felállításához azonban a születési időt percnyi pontossággal kell tudnia az asztrológusnak. Ha ez az adat hiányzik, de ismertek az életrajz jelentősebb fordulópontjai, akkor a tapasztalatok szerint sikerrel próbálkozhat az asztrológus az ún. rektifikáció módszerével.

A rektifikáció az asztrológiai prognosztika egyik rendszerén alapszik, a primer direkciók technikáján.

Ez azt mondja ki: a horoszkóp ábrázolási rendszerében az élet azon a ponton kezdődik, ahol az ascendens (az életvonal) metszi a zodiákus körét. Ettől a ponttól kiindulva, az óramutató járásával megegyezően, egyfoknyi távolság a horoszkóp körívén egy évnyi időtartamnak felel meg az életrajzban (tehát az életpont a huszadik életévben húsz fok távolságra van az ascendenstől).

A horoszkóp planétái (a Nap, a bolygók és az asztrológia által figyelembe vett képzetes kozmikus pontok) a horoszkóp köríve mentén elhelyezkedve, meghatározott szögtávolságban állnak az egyes életpontoktól. Az asztrológia által kiemeltként kezelt ún. aspektális szögtávolságok mentén, természetüknek, valamint a szögtávolság jellegének megfelelően, hatásokat közvetítenek, amelyek az életpontra vetülve determinálják az adott életév történéseit.

Az asztrológia prognosztikai rendszerében tehát minden életrajzi történés megfelel egy konkrét kozmikus hatásnak, és fordítva.

A vizsgálni kívánt horoszkóp planétái meghatározott sorrendben helyezkednek el a horoszkóp körívén. Az ismert életrajzi történések is meghatározott rendben követik egymást. A rektifikáció során az asztrológus e két ritmust hozza szinkronba, megkeresve azt az egyetlen lehetséges kiindulópontot, ahonnan kezdődően a kozmikus hatásoknak a horoszkóp körívére vetülő fényszögpontjai fedik az életrajzi történéseket.

Ez a kiindulópont pedig meghatározza a horoszkóp ascendenspontját. Ebből a pontból vissza lehet számolni a születés idejét. Ennek ismeretében immár a teljes horoszkóp elkészíthető, a szükséges pontossággal.

 

Összefoglalva tehát: a születésnapnak csak egyetlenegy percére felállított horoszkóp hatásai követik egymást ugyanolyan sorrendben, ahogy az az ismert életrajz történéseinek megfelel. Ez a perc pedig— számítások sorozatával — megtalálható.

 

Kiemelkedő jelentősége azért van ennek a módszernek, mert extrapolációra (ismeretlen dolgokra következtetés a meglévő ismeretek alapján – a szerk.) is alkalmas: mivel a horoszkóp köre folyamatos, és a kozmikus hatások is a teljes körív mentén vetülnek, ezért azok a körívfokok, tehát életpontok isvizsgálhatók, amelyekre nézve az életrajz nem tartalmaz információkat.

S ha az ismert életrajzi adatok és a matematikailag-geometriailag pontosan lokalizálható kozmikus hatások között analógia fedezhető fel, akkor — önnön rendszerében logikusan — következtethet az asztrológia valamely meghatározható, konkrét eseményre, amelyet egy ismeretlen életponton az oda vetülő kozmikus hatás váltott ki.

Első lépésként tehát az asztrológus felveszi a születésnap első csillagállását, az éjfélit; kiszámítja és felrajzolja valamennyi planéta minden lehetséges fényszögét. Az ismert életrajzi adatokat kozmikus analógiákra fordítja, s az így keletkezett algebrai ritmust megpróbálja elindítani minden lehetséges horoszkóppontról.

Tulajdonképpen el kell készíteni 360 horoszkópot, a horoszkópkör mind a 360 fokára (sőt 1440-et, a napnak mind az 1440 percére). És az egyiknél szembeszökően és egyértelműen felismerhető ugyanaz a kozmikus ritmus, amely az életrajzot is vezérli.

Ha az ellenőrző számítások is megerősítik ezt az eredményt, akkor már biztonsággal számolható vissza a születési időpont. Az asztrológus azonban nem mechanikusan dolgozik. Az a zodiákus jegy, amelybe az ascendens esik, a tapasztalatok szerint meghatározza a szülött külsejét is. Ezért általában nincs értelme annak, hogy az asztrológus az öszszes rektifikációs segédhoroszkópot elkészítse, ha a külső megjelenés — legalább hiteles ábrázolásról — ismert.

Ezért csak abból a jegyből indítja az asztrológus a számításait, amely az ismert külső asztrokarakterológiai jellegzetességeiből ítélve valóban lehet ascendensjegy.

Nyomatékosan hangsúlyozzuk: a külső megjelenést, ahogy a személyiséget is, mindig több tényező határozza meg együttesen: az ascendens, az első horoszkópházba eső további jegyek, ezen jegyek dominátorai és diszpozitorai, az első házban álló planéták, az első házzal szemben álló planéták, a Nap, a Nappal erős fényszögben álló planéták — és így tovább, a Morin-féle elvek szerint.

Senki nem áll egyetlen jegyből. És az esetek túlnyomó többségében nem a születésnap által meghatározott jegy domináns a személyiségre vagy a külsőre. Mindezek miatt a rektifikáció gyakorlata gondos, aprólékos munkát igényel.

Terjedelmi okokból csak fő vonalakban ismertetjük Wallenberg horoszkópjának rektifikációs menetét.

Wallenberg — általunk fényképekről ismert arcán — születésnapja, tehát a Nap állása által meghatározott jegyének, az Oroszlánnak vonásai jól felismerhetők: a nagyon magas, szinte függőlegesen emelkedő homlok, amely fenn a koponyatetőn fordul hirtelen egészen vízszintesbe.

A többi jegy után a következőképpen nyomoztunk: antropológiai közhely, hogy a skandinávok szőkék és kék szeműek. Wallenbergnek azonban sötét haja és sötét szeme volt.

Két-három olyan jegyet ismer csak az asztrológia, amely sötét színekkel jár. Ezek: a Bak, a Skorpió és a Bika. A Bika azonban szélesebb arctípust, nehézkesebb, piknikusabb jelleget ad, míg a Skorpió élesebb, kiugró arccsontú, mongolosabb, „bicskával faragott" arctípust.

A jellegzetes kettős Bak-vonal viszont jól felismerhető az arcon: az orrcimpát körülrajzoló és az áll irányába lefutó erős, mély barázda, valamint a száj sarkától lefelé futó erős ránc.

                        

Az erős szemöldök alatt mélyenülő sötét szem is Bak-jellegzetesség.

Továbbá, mivel a legsötétebb színeket a Bak adja a külső megjelenésnek, leginkább erről a jegyről feltételezhető, hogy egy „szőke svéd "-ből sötét hajú és sötét szemű embert formált.

Figyelembe vettük azt is, hogy a Bak jegye alacsony termetet ad. Wallenberg az átlagosnál alacsonyabb termetű (170 cm) volt, amely szintén nem jellemző a típus szerint magas növésű északiakra. Tehát a Bak jegyében kezdtük keresni az ascendenst.

Azonnal szembetűnt, hogy ha a jegy első harmadába helyezzük az ascendenspontot, akkor elégséges asztrológiai indoklást nyer Wallenberg életrajzának talán legjellegzetesebb pontja: apja halála, még Wallenberg megszületése előtt.

Ezt az igen ritkán előforduló életrajzi elemet jól felismerhetően jelzi a horoszkóp ennél az ascendensállásnál, mivelhogy a rosszul sugárzott (Merkúr-quadrát, Jupiter oppozíció) Saturnus, a halál, a pusztulás bolygója így a családot, a szülőket és különösen az apát jelentő IV. horoszkópházba kerül.

Ezért a Bak első tíz fokán belül kerestük az ascendenst.

                    

Emellett az ascendenspozíció mellett azonban a személyiséget és a külsőt is meghatározó I. horoszkópház igen nagyot nyit. A Bak jegyén kívül a Vízöntő és a Halak jegyét is magában foglalja. Ennek a két jegynek is tükröződnie kell tehát a külsőn. A Vízöntőnek különösen, mivel a Vízöntő jegyének uralkodó bolygója az Uránusz, saját jegyében és itt, az I. házban áll.

Sőt, Morin szabályai szerint, az első horoszkópházzal szemben, ún. kozmikus kiegészítésben álló VII. horoszkópházban lévő planéták is személyiségalkotó hatásként jelentkeznek.

Itt pedig szokatlanul sűrű a halmozódás: öt bolygó is eshet a VII. házba. Melyek közül a Nap az Oroszlán-hatást erősíti, a Mars Kos-jelleget, a Merkúr Szűz-jelleget, a Vénusz Mérleg-jelleget és a Neptun Halak-jelleget kellene, hogy kiváltson.

Tehát az eddig elemzett (kettős) Oroszlán- és Bak-jellegen túlmenően további öt jegy karaktervonásait is keresnünk kellett.

A következő pontokon véltük megtalálni ezeket: az arcon jól felismerhető a Vízöntő-vonal, az orrtól a felsőajakig húzódó kettős barázda szokatlanul mély, erőteljes; az állcsúcs ugrik ki Kos-jelleggel; profilból jól kivehető a szegletes, szinte egészen kocka alakú Mérleg-állkapocs.

A Szűz talán a hosszú, egyenes orr (mely azonban nem tűhegyes, hanem, mint minden Oroszlánnál, a hegye mintegy „le van csippentve”).

Az, hogy az arc — különösen egészen fiatalkori képein — kifejezetten szépnek mondható, az is Mérleg- hatás. A Halak jegyére, mint minden vízelemű jegyre, elsősorban — a többi jegy által nem indokolt — erős fülcimpa utal, valamint a szemöldök ívének igen finom, szinte nőiesnek mondható vonala.

Mivel az összes, a személyiség szempontjából figyelembe veendő jegy jellegzetességeit azonosítottuk, elfogadtuk azt a hipotézist, hogy az ascendensnek a Bak első dekanátusában (harmadában) kell lennie.

Természetesen figyelembe vettük az életrajzból megismerhető jellembeli tulajdonságokat is, amelyek alapján szintén erre az eredményre jutottunk — de erről majd később. Számításaink azt az eredményt hozták, hogy ha az ascendens a Bak 8. és 9. foka közé esik, akkor az életrajz jellegzetes pontjai fedésbe kerülnek az így előálló konstelláció ezekkel analóg, jellegzetes hatáspontjaival. További számításainkban arra az eredményre jutottunk, hogy az ascendenspont a Bak 8. fokának 28. percére esik. Ebből az adatból visszaszámolva, a születési időre 18 óra 35 percet kaptunk, stockholmi helyi idő szerint. (GMT 17 h 35 m; Julián-nap: 2419619.250)

Erre a születési időre készítettük el a születési (radix) horoszkópot, a klasszikus, placidusi rendszerben.

Hollós R. László által készített radix

                              

 

                   Placidussal készített radix                       Astrosky-al készített Radix

                                                                                                          

Az első kérdés természetesen az: megfelel-e az ebből a horoszkópból kiolvasható jellemrajz annak a történelmi személyiségnek, akit Raoul Wallenbergként ismerünk?

Elemzésünkben (melyet terjedelmi okokból erősen meg kellett rövidítenünk) — nehogy önkényes, szubjektív belemagyarázásnak tűnjék az elemzés— Baktay Ervin és Van Tromp (véleményünk szerint szintén Baktay által írt) kitűnő könyveinek definícióit idézzük.

A személyiség alkotójegyei tehát a következők:

  • fő jegyek — Vízöntő, Oroszlán, Halak (mert ezeket két-két hatás is kiváltja), valamint a Bak,
  • mellék jegyek — a Mérleg, a Szűz és a Kos.

A Vízöntő kivételes lényét talán szimbolikus irodalmi figurája értetheti meg a legjobban: Don Quijote a Vízöntő, a tiszta ideák rettenthetetlen, különös életű, tragikus sorsú lovagja. A Vízöntő „idealista, lelkesedésre hajló, nemes lelkű, becsületes, hű... Mindig eszményi, magasztos, nemes célokért küzd... Nagy emberbarát, kimondottan szociális érzékű, legjellegzetesebb tulajdonsága az emberszeretet... A legönzetlenebb típus. Tiszta önzetlenségből képes teljes és tökéletes önfeláldozásra. Az embert az embertől elválasztó korlátokat akarja lerombolni, hogy az emberiség szabadon élhessen.’'

Az Oroszlán jegye nagyvonalú, optimista, bátor, büszke, egyenes jellemet ad, kitűnő vezetői-irányítói képességekkel. Az Oroszlán „mindenben nagyvonalú, tervei magasröptűek... Egész életét képes egy eszme vagy cél szolgálatába állítani... Elképzelhetetlennek tartja a sikertelenséget, nem csügged el, nem törik le... A kellő pillanatban teljesítőképessége a legmagasabbra fokozott, szinte határtalan... Bármilyen merész is a vállalkozás, amibe belefog, nagy energiával vezeti a végcélig."

A Halak jegye rendkívüli érzékenységű, mélyen hívő lelket ad. A Halak „Krisztusi egyetemes szeretet felé igyekszik, határtalan közösségérzetében felajánlja, sőt feláldozza önmagát... Az „én" határain is túlárad az önzetlenségben és a szolgálatkészségben... Minden pillanatban kész arra, hogy másokért minden kérés és hívás nélkül akár az életét is feláldozza... Feltétlenül önzetlen, mert részvétből önfeláldozásra is képes. Részvéte azonnal jelentkezik, ha embert vagy állatot szenvedni lát, ha síró, jajgató hangokat hall, hakoldus megszólítja... Nem kérdez, nem gondolkozik, nem törődik azzal, hogy a segítség helyénvaló-e, vakon áldoz.”

A Bak kemény, szívós, kitartó lény, akit a célszerűség és a hasznosság vezérel. „Az asztrológusok a Bakot az építészhez hasonlítják. A Bak ember az örök tervező... építő, a fő célok elérésére törekvő... Mindennél fontosabb lételeme a szolgálat, a munka ... Célja elérésében mindig nyugodt, és mindig gyakorlati cél felé tör. A sikertelenség nem bénítja meg, nem izgatja fel, zsörtölődés, harag vagy kétségbeesés nélkül ugyanazzal a szívóssággal dolgozik tovább ...

Mint munkás, pontos, alapos, megbízható és nagy felelősségérzetű... Okos, diplomata és kitűnő szervezőképességű... Egyszerű, takarékos és igénytelen... Ha megtámadják, nem tér ki előle, hideg szívóssággal veszi fel a harcot.”

A Mérleg jegye, melynek uralkodó bolygója a Vénusz, művészi tehetséget, ügyességet, nagyfokú igazságérzetet, kitűnő diplomáciai-taktikai érzéket, remek beszédkészséget ad. A Mérleg kiegyenlítő és közvetítő személyiség. A Mérleg „rendkívül ügyesen tud beleilleszkedni dolgokba, helyzetekbe, alkalmakba. Hasznos képessége, hogy szelíden és észrevétlenül tudja az embereket befolyásolni és a maga céljaira átállítva felhasználni...

Eszközei a tapintat, a belátó és mérlegelő értelem, a diplomatikus képesség, a meggyőzés és az elhitetés.

E hatások a jogérzékkel, igazságossággal és a politikai munkálkodással teremthetnek kapcsolatot; más oldalról, a vénuszi hatás folytán művészi, esztétikai kifejezésre is törekszik.”

A Szűz „gyakorlati lény, aki megérzi az élet realitásait... Boldogságát is a munkában találja meg ... Sorsa a szolgálat, más emberek megsegítése. Kitűnő fejű, logikája éles, gyors a felfogóképessége. Munkakedvelő, kitartó és türelmes. Valóságos precíziós munkás, kitűnő tervező, aki semmit figyelmen kívül nem hagy.

A Kos ambiciózus, lendületes, konok, harcias személyiség. A Kos „egy pillanatig sem esik kétségbe, ha vállalkozása nem sikerül, azonnal valami újba kezd, ugyanazzal a lelkesedéssel és határozottsággal. Egy percre sem áll meg, hogy gondolkozzék a veszteség felett... Ha rájön, hogy elbukott, akkor sem képes megalkuvásra, nem esik kétségbe, ha már látszólag minden ellene fordult is, hanem halálmegvető bátorsággal verekszik tovább, és az utolsó lélegzetvételig tökéletes lovagiassággal küzd.”

És még egy mondat a Kosról, amelyet Wallenberg sorsának ismeretében különös érzésekkel olvas a kutató: „Ha elérte a célt, akkor sem képes megállni, nagy lendületében belerohan a győző tiszteletére emelt pódiumba, és azt is darabokra töri.”

 

***

 

Wallenberg személyiségében mind a négy kozmikus elem megtalálható, ezért tűnik olyan teljes, univerzális személyiségnek. Ezek az elemek

  • a Tűz (Kos, Oroszlán) az erő, bátorság, harcképesség;
  • a Föld (Szűz, Bak) a szívósság, kitartás, realitás- és hasznosságérzék;
  • a Levegő (Mérleg, Vízöntő) az intelligencia, ügyesség;
  • és a Víz (Halak) az érzékenység, hit hordozói.

A Lévai Jenő Wallenberg-könyvében olvasható életrajz nem egy epizódjában véljük látni egyik vagy másik asztrológiai típus jellegzetes viselkedésmintáját. Terjedelmi okokból csak néhány példát sorolunk elő.

„Alig múlt 11 éves, amikor Axel Klinckowström birtokán belopózott a vadászkutyák tanyájára. A rabságban tartott állatok iránt olyan mérhetetlen szánalom fogta el, hogy szabadon engedte azokat.” (Halak-jelleg)

Még gyermekkorában: „Elejétől végéig átolvasta Svédország legtökéletesebb lexikonjának mind a 35 hatalmas kötetét.” — (Szűz-jelleg)

Egy osztálytársa jellemzéséből: „Feltűnt kitűnő humorérzéke. Elsősorban önmaga ellen irányult humora, gúnyolódási hajlama... Rendkívül bátor volt, folyton saját »gyávaságát« hangsúlyozta.” Ez a furcsa, önironikus humor Vízöntő-jellegzetesség.

„Szeretett mindig embereket, társaságot maga körül látni. Társalgási művészete csakhamar ismertté vált.” (Mérleg-jelleg)

„Olyan erőkifejtést igénylő gyakorlatokban vett részt, amelyeket még sportemberek is alig győztek szusszal.” — (Kos-jelleg)

„Wallenberg Budapestre való elutazása előtt revolvert vásárolt. Régi modellt választott, mert az olcsóbb volt... Azzal indokolta, hogy »takarékoskodni kell, mert az állam pénzéről van szó«.” — (Bak- jelleg)

És sorolhatnánk még. De amit az életrajz egésze sugall, az is hipotéziseink irányába mutat: állandó utazásai, kísérletező, vállalkozó szelleme, független lénye, sajátos, villámgyors gondolkodásmódja, feladatát Szent Grálként kereső, végzetével vakmerően szembeforduló lovagiassággal a Vízöntő.

A bármilyen alantas munkát is szívesen elvégző, állandóan hasznosan munkálkodó, konstruktív tevékenysége — a Bak.

Diplomatikus, kellemes, a világfias természete — a Mérleg. (Az építkező Bak és a művészi Mérleg kombinációja determinálja a hivatást is: Wallenberg építészmérnöki diplomát szerez.)

Ereje, bátorsága, lendülete — a Kos és az Oroszlán. Önfeláldozó hite, emberbaráti segítőkészsége — a Halak.

Néhány nevet sorolnánk még fel, azokét, akik — hasonló asztrológiai jegyek által determinálva — hasonló személyiségnek tűnnek az asztrológus szemében:

  • jellegzetes Vízöntő például Fridtjof Nansen és Roald Amundsen.
  • Vízöntő—Kos—Oroszlán: Bajcsy-Zsilinszky Endre,
  • Bak—Halak: az auschwitzi Szent Maximilián Kolbe atya és a kalkuttai Teréz nővér.
  • Bak—Szűz—Vízöntő: Jeanne d’Arc,
  • Oroszlán—Bak—Vízöntő—Halak: Károlyi Mihály,
  • Oroszlán-Halak: Bosco Szent János,
  • Kos—Halak: Avilai Nagy Szent Teréz (Lisieux-i Kis Szent Teréz Bak—Halak),
  • Bak—Mérleg: Mahatma Gandhi,
  • Bak-Vízöntő—Halak—Mérleg: Batthyányi-Strattmann László és Albert Schweitzer.

 

Sajnálatos módon, a legutóbbi évtizedekben az asztrológia ellen folytatott ideológiai keresztes hadjáratok következményeként s a botcsinálta asztrológusok primitív és zavaros, ám nagyképű kinyilatkoztatásainak eredményeként (mely „agitációk” sokkal több kárt okoztak az asztrológia ügyének, mint a legkőfejűbb elutasítás) olyan a helyzet, hogy csak bízhatunk abban: olvasóink helyesen látják meg az elemzett személyiség kozmikus összetevőit, és az ezekből összeálló integer személyiséget. Talán a példaként felsorolt személyek egyéniségének és sorsának érzékeny végiggondolása segít ebben.

 

A következő lépésként azt kellett vizsgálnunk, hogy a horoszkóp konstellációja megfelel-e az ismert sorsnak.

 

A sors alaptendenciái egyértelműen leolvashatók egy horoszkópról. Egyszerűen abból láthatók, hogy miként oszlanak el a planéták a horoszkóp körén, a két főtengely metszéspontjai által meghatározott négy körcikk területén. Elemzésünk — terjedelmi okokból — itt is erősen egyszerűsít.

Az ascendenspontot és a vele szembeni ún. descendenspontot összekötő vízszintes főtengely horizontja alatt — a horoszkóp metafizikai rendszere szerint — a személyiség belső világa helyezkedik el. A horizonttengely felett a külső világ, amelyben a szülött élete lejátszódik. Valamennyi planéta a horizont felett állhat például karrieristák horoszkópjában, míg minden planéta a horizont alatt van egy, a világ zajától elvonult művész, tudós, vagy éppen erdész horoszkópjában.

Az MC-IC függőleges tengely (amely a horoszkóp ábrázolási rendszerében nem mindig merőleges a vízszintes tengelyre) az „én”világa és a többi ember világa között áll. Ha ettől a tengelytől balra áll az öszszes planéta, az önző, de legalábbis egocentrikus személyt jelöl. A vertikális tengelytől jobbra álló planétahatalmazódások altruista, közösségi embert jelölnek.

Egy pillantással felismerhető, hogy a horoszkóp melyik negyedkörcikke a legjobban pozícionált: saját dicsőségüket kergető politikusoknak például „balra fent” (az Asc—MC között) van a legtöbb planéta, lepratelepi betegápoló apácáknak „jobbra lent” (az IC—Desc között), és így tovább.

Wallenberg horoszkópja egyértelműen „jobbra dől”, kétszer annyi planéta áll a vertikális tengelytől jobbra, mint balra, tehát a többi emberért élő, a szociábilis ember konstellációja szerint áll.

Ugyanakkor a súlypont „jobbra fent” van — tehát a többi emberért, az emberiségért való munkálkodás kint a látható világban történik, nyilvánvaló, s az adott személyhez egyértelműen köthető módon. Úgy látjuk, hogy ez a konstelláció analóg Wallenberg életével.

Még néhány fő sorspozíciót emelnék ki. A horoszkóp legmagasabb pontján, szinte maximális elevációban, a Jupiter bolygó áll; kozmikusan nagyon erősen, mivel a Nyilasban, a saját jegyében tartózkodik. A Jupiter a „törvényes rend, emberszeretet, igazságosság, hit és jóindulat” planétája.

A Jupiter az életpályával kapcsolatos X. horoszkópházban áll. Tehát az életpálya az előbb — Baktay szavaival — felsorolt elveknek jegyében ível, azok szolgálatával telik. A Jupiter három erős fényszöget vesz fel:

  • trigont, tehát nagyon jó hatást a Naptól, ami erőt, energiát, sötétséget oszlató képességet ad;
  • oppozíciót a Saturnustól, amely hatás súlyos akadályokat és megpróbáltatásokat jelöl
  • és a lehető legrosszabb aspektust, quadrátot a Merkúrtól, amely — többek között —arra utal (mivel a Merkúr a Szűz jegyében álló VIII. horoszkópház, a halál házának uralkodó planétája is), hogy az életpálya ívét hirtelen megtöri a halál.

 

A Saturnus IV. házbeli pozíciójával már foglalkoztunk: az apa halálát jelenti (mert szintén kvadrálja a Merkúr), továbbá azt, hogy különösen az élet utolsó szakaszát terhelik meg a súlyos megpróbáltatások, elszakadva a családtól, és esetleg a szülőföldtől is.

Még a Pluto pozícióját emelnénk ki a sorsformáló tényezők közül. A hivatást, szolgálatot jelző VI. horoszkópházban a Pluto — a pozitív és negatív katasztrófák bolygója — végzetes, történelmi léptékű eseményekben való tevékeny részvételt jelez. Mivel a Pluto jegyében, a Skorpióban a külfölddel kapcsolatos IX. horoszkópház áll, elsősorban külföldön.

Az élet egészére nézve, még a két fő világító planéta, a Nap és a Hold egymáshoz való kozmikus viszonya ad információt. Wallenberg horoszkópjában a Nap és a Hold a quintil-aspektusok egyik ritka fényszögében állnak egymással, a 108 fokos, ún. tredecilben.

Ez — Trentai Gábor kitűnő könyvének szavaival — azt jelenti: „ha két bolygóprincípium között valamilyen quintil-fényszögkapcsolat van, az az egyéniségnek — egész élete folyamán — biztosít egy lehetőséget, hogy éljen szabad akaratával.”

Magunk úgy vélekedünk: a Nap—Hold quintil önálló sorsirányításra teszi képessé szülöttjét, és lehetővé teszi, hogy a szülött megtalálja azt a feladatát, amelyben személyisége a legmagasabb minőségét valósíthatja meg.

Összefoglalva az eddigieket: a rektifikációs számításokkal felvett horoszkópot Wallenberg ismert személyiségének és életének fényében hitelesnek találtuk. Ezért alkalmasnak ítéltük arra, hogy a sors ismeretlen pontjait e horoszkóp segítségével kíséreljük meg feltárni.

Terjedelmi okokból csak Wallenberg halálának kérdéseivel tudunk jelen elemzésünkben foglalkozni.

Két verziót ismerünk Wallenberg haláláról. Életének utolsó ismert napja 1945. január 17-e, amikor gépkocsin Budapestről Debrecenbe indult, de oda soha nem érkezett meg. A Wallenberg-életrajzokban általános a vélekedés, hogy (Mezei Andrást idézzük) „Wallenberg túl hamar indult útnak, akkor, mikor az országban még minimális közbiztonság sem volt, nyilas és német bandák kószáltak az utakon.

Magyarán Wallenberg rablógyilkosság áldozata lett.”

                   

Amennyire megengedhetetlennek tartjuk, hogy laikusok asztrológiai szakkérdésekbe üssék bele az orrukat, olyannyira nem kívánunk — történészi vagy politológusi kérdésekben járatlanként — ítéletet mondani a fentiekről. Kétségeinket azonban — megengedve, hogy nagyot is tévedhetünk — felsoroljuk.

Képtelenségnek érezzük, hogy egy fontos csaták előtt álló, erőltetett támadásban levő hadsereg ne biztosítsa maximálisan utánpótlási vonalait. A Budapest—Debrecen (tulajdonképpen Budapest— Moszkva) főútvonal pedig elsőrendű stratégiai fontosságú út kellett, hogy legyen ebből a szempontból. Bármilyen nyilas vagy német banda működését az utat védő földi és légibiztosítás csírájában elfojtotta volna. Nyilas vagy német banda tagjának helyébe képzelve magunkat, értelmetlennek, illogikusnak érezzük egy, a főútvonalon haladó személygépkocsi megtámadását.

A körülzárt ellenséges csapattestek — hacsak nem kényszerítették harcra őket — éppen a főútvonalaktól a lehető legtávolabb, erdőkben, hegyekben igyekeztek nyugat felé, hogy visszataláljanak saját csapataikhoz. Miért támadtak volna meg egy személyautót, amellyel magukra vonhatták volna a túlerőben levő ellenség figyelmét? Milyen  érték lett volna a szemükben  egy gépkocsi? Nem hihetjük, hogy azzal akartak a támadók nyugat felé menekülni a főútvonalon.

Rablógyilkosság? Honnan tudhatták volna, hogy Wallenbergnél nagy összegű pénz van? Mire kellett volna nekik a pénz? Amikor nyilas vagy német egyenruhában, vagy akár civilbe öltözve, de akkor is ismeretlen, gyanús idegenként be sem léphettek volna egy front mögötti, megszállt településre.

Ha pedig egy egység mégis vállalkozott volna egy ilyen öngyilkos támadásra, akkor a helyszínre siető szovjet járőrök vagy más egységek felfedezték volna a nyomokat, esetleg holttesteket. S az ellenséges akció tényét jelentették volna, s annak nyoma lenne. Semmiképpen sem titkolták volna el ez esetben Wallenberg halálát.

(A tények azt mutatják, hogy még saját gyilkosságaik áldozatait is — ha az egy kicsit is valószínűnek tűnhetett — készek voltak mások tetteként beállítani —, emlékezzünk Katyn évtizedeken át öntudatosan tagadott gyilkosságaira.)

Ha Wallenberget nyilas vagy német bandák ölik meg, akkor szovjet díszszázad kíséretében ünnepélyes temetést kap. S a fasiszta hordák eme újabb rémtettét teli torokból szétkürtölte volna sztálinista propaganda. (Amely villámgyorsan, hatásosan és operatívan volt képes a véletlenül aknára futott és szerencsétlen halált halt Steinmetz Miklós parlamenter balesetét, meghamisítva, saját céljaira felhasználta.)

A Wallenberg szovjet börtönbeli haláláról szóló Gromiko-verziót sem hisszük. Az a történelmi tapasztalat ugyanis, hogy a Szovjetunió — a legutóbbi időkig — csak akkor vallott be hivatalosan valami tévedést, hibát vagy bűnt, ha ezzel egy nagyobb tévedést, hibát vagy bűnt leplezhetett el.

Mivel vitán felül áll, hogy Wallenberg a szovjet csapatok ellenőrizte területen tűnt el, sorsáért a szovjet hatóságokra hárul a felelősség. Ahhoz, hogy a Gromiko-verziót elhiggyük, közelről kellene megvizsgálnunk mindenekelőtt azt a dokumentumot, amelyre hivatkozik, azaz a Szmolcov-jelentést.

De különös és alig hihető, hogy éppen ez a — kényelmes tanúságul szolgáló — papír maradjon fent, épp egy olyan személyről, akinek a fogvatartását a legnagyobb titokként kezelik, de egyetlen más okmány sem. Pont a szuperbürokratikus sztálini rendszer idejéből.

Wallenberg és minden, ami vele kapcsolatos, elsőrendű rabtartói figyelem középpontjában kellett hogy álljon — ha Wallenberg valóban a szovjet hatóságok foglya volt. Ha rá vonatkozóan nem lett volna szabad írásbeli feljegyzést készíteni a különleges titkosság miatt, vagy a rá vonatkozó írásokat megsemmisítették volna, akkor a Szmolcov-jelentés sem készült volna el, vagy azt is megsemmisítették volna.

Ha pedig ez a jelentés fennmaradt, ahogy állítják, és nem hamisítvány, akkor meg kell, hogy legyen a többi Wallenberg-dokumentum is. Mivel a szovjet fél soha nem adott ki egyetlen dokumentumot sem, arra kell gondolnunk: nincsenek börtöndokumentumok, Wallenberg sohasem raboskodott szovjet börtönben. (A szovjet fél részéről feltárható volna a Wallenberget Debrecenbe kísérő szovjet katonák neve és további sorsa is — ám ezt sem tették meg.)

Így az a feltételezés tűnik valószínűnek: Wallenberget a debreceni úton megölték.

A tettet minden bizonnyal a szovjet fegyveres erők, legvalószínűbben az NKVD követte el. Bár történhetett szinte véletlenszerűen is. Egy ellenőrző pont vagy útbiztosító járőr szemében félreérthetőnek tűnő mozdulat ok lehetett például. És éppen az útvonal kiemelkedő fontossága miatt biztos, hogy sokat nem teketóriáztak a járőrök, mielőtt egy általuk gyanúsnak ítélt helyzetben lőttek. (Igaz, a Wallenberg kocsiját kísérő egyenruhás szovjet motorkerékpárosok jelenléte miatt ez utóbbi verzió nehezen hihető.)

„Véletlenszerű” megsemmisülés következett volna be akkor is, ha a kocsi aknára fut, ha egy német légitámadás söpri végig az utat, vagy egy meszszehordó löveg gránátja találja éppen telibe a gépkocsit, vagy egyszerűen halálos végű közlekedési baleset történik.

Nehezen tudjuk megítélni, elérhette-e a német nehéztüzérség az utat ilyen távolságról (milyen távolságról?), képes volt-e a Luftwaffe ilyen mélységben (milyen mélységben?) a front mögött légitámadást végrehajtani, nappal. Ez esetben azonban az ügyben ártatlan szovjet hatóságok nagy energiával keresték volna Wallenberget. S a megtalált holttesteket bizonyára katonai tiszteletadással temették volna el, így — gondolatmenetünk logikája szerint — csak egy feltételezés marad: Wallenberget előre megfontolt szándékkal, megtervezetten meggyilkolták.

S ahogy a merénylet részleteit eltervezték, úgy megtervezték a nyomok eltüntetését és a titoktartást is. Miért tették volna mindezt? Megválaszolható: zavarta a szovjet megszálló hatóságok terveit. Akár a helyi politika szintjén, például tiltakozni kívánt a jogtalanul hadifogságba hurcolt civilek ügyében (nem kétséges, hogy ez ügyben Wallenberg ugyanolyan vakmerően és határozottan fellépett volna a szovjet hatóságoknál, ahogy azt a németekkel és nyilasokkal szemben tette), vagy nagypolitikai szinten, hiszen az általa készített nagyvonalú újjáépítési terv sértette a szovjet megszállási-gyarmatosítási érdekeket.

Végső soron: a hivatalos szovjet változat, tehát hogy Wallenberget elfogták és börtönbe vetették, implicite tartalmazza azt a beismerést, hogy Wallenberg valamiért az útjukban volt. Valószínűbbnek érezzük azonban, hogy a probléma megoldásának az egyszerűbb útját választották: a gyilkosságot.

Háborús körülmények között Moszkváig szállítani egy több nyelven, köztük oroszul is kitűnően beszélő semleges diplomatát, teljes titokban szükségtelenül körülményes és veszélyes módnak tűnhetett Wallenberg félreállítására. Ebben és kizárólag ebben az egy esetben képzelhető csak el a nyomtalan eltűnés. Megismételjük: elemzésünk téves elemeket is tartalmazhat. Ám mindenképpen végiggondolásra érdemesnek tartjuk.

De térjünk vissza az asztrológiához.

A horoszkópban a halál kérdéseivel a VIII. ház kapcsolatos.

A VIII. ház itt a Szűz jegyében áll. Ennek uralkodó planétája a Merkur, kozmikusan igen erősen, a saját uralmi jegyében áll. Ez arra mutathat, hogy gyenge kozmikus hatások nem okozhatnak halált; ezt szem előtt tartjuk a további elemzésben.

További jó hatás, hogy a horoszkóp szerencsepontja is a VIII. házban áll. A szerencse, mint sorshatás abban jelentkezik, hogy halálos veszedelmekből a szülött szinte véletlennek, érthetetlennek tűnő jó szerencsével menekül meg.

A Merkúr azonban két súlyosan rossz fényszöget, kvadrátot is felvesz, mégpedig a Jupitertől és a Saturnustól, így e két bolygó hatását fokozottabban és negatívan kell figyelembe vennünk a halál körülményeinek vizsgálatánál.

A szerencsepont is fényszögben áll a Saturnusszal, mégpedig quintil-típusú tredecilben. Ezt úgy értelmezik: a halálház kozmikus védettsége a Saturnus által sebezhető a legjobban. A quintil-aspektus specifikus jellegének figyelembevételével, a halál bekövetkeztében közrejátszhat a szülött tudatos sorsválasztása is.

Megerősíti ezt az elemzést, hogy a Saturnus a Bak jegyének uralkodó planétája is, s a személyiséget jelző I. horoszkópház csúcsa (az ascendens) a Bakban áll. Tehát — mint minden olyan esetben, ahol az

I. és a VIII. horoszkópházak között kapcsolat ismerhető fel —, a szülött okozhatja önmaga halálát. Természetesen ez nem csak, sőt nem elsősorban öngyilkosságot jelölhet. A jelen esetben fontosnak tartjuk kiemelni, hogy annak a quintil-aspektusnak a típusos hatása, amely mentén ez a fényszögkapcsolat létrejön, egyértelműen arra mutat, hogy a szülött tudatos vagy tudattalan választásaival önmaga irányítja sorsát halála felé, egyenesen szembefordulva végzetével.)

Súlyos árnyék a halálházban a Leszálló Holdcsomópont, hagyományos asztrológiai nevén: a Sárkányfark pozíciója. A Sárkányfark Saturnus jellegű hatást fejt ki. Magával a Saturnus bolygóval pedig 135 fokos, rossz fényszögben áll. A Saturnus (mely tehát egyrészt igen negatívan, másrészt többszörös erővel veendő figyelembe a halálházzal kapcsolatosan), tragikus, katasztrófaszerű halált jelöl. Egyaránt jelezhet azonban súlyos betegség következtében beállott halált és erőszakos halált is.

Hogy világosabban láthassunk, további vizsgálódásra van szükség.

A halálház uralkodója, a Merkúr konjunkcióban van a Mars bolygóval, a Mars továbbá (tágan) együtt áll a VIII.  ház,  a  halálház  csúcsával.  Tehát a Mars is  kapcsolatos  a  halállal.  S mivel többnyire diszharmonikus fényszögeket vesz fel, negatív értelemben kapcsolatos. A Mars és a Saturnus együttes negatív hatása a halálházzal kapcsolatosan erőszakos halált, sérülést, vért, tüzet jelez.

Különösen figyelemre méltóhatás, hogy a Mars-típusú Plútóval, a katasztrófák bolygójával a Mars szintén quintil-aspektusban áll. Ismét utalást kapunk tehát arra, hogy a szülött erőszakos, katasztrófa jellegű halálát maga „hívja le” a sorsból.

A súlyosan rosszul aspektált Neptun szintén rossz fényszögben áll a Marssal. A Neptun a káosz, a bizonytalanság planétája. Ez a pozíció mutat arra, hogy a halál körülményeiben titokzatosság, rejtelmesség van. (Az asztrológus ebben a Neptun-ködben tapogatózik.)

A Saturnus-jellegű Sárkányfark még egy aspektust kap: oppozíciót a Holdtól. Igaz, a Hold erős, jó fényszögben áll a Vénusszal. De a Vénusz túl közel áll a Naphoz (egyes iskolák szerint ez még teljes combustio, elégetés, tehát olybá veszik, mintha ott sem volna a Vénusz az égen), s ez mindenképpen erőteljes csökkenése a jó hatásnak. Felvesz viszont a Hold egy 135 fokos rossz szöget a Marstól és egy súlyosan rossz quadrátot a Neptuntól.

Ismét, ezen az úton is, a Mars és a Neptun sugárzik a halálházba, megerősítve az — előbbiekben már elemzett — diszharmonikus hatásaikat.

A latens aspektusok közül a Pluto quadrátja vetül a halálházba, egy fokkal tovább erősítve a Pluto negatív, katasztrófákat előidéző hatását. Tehát a következő hatások halmozódnak a halállal kapcsolatosan: Mars, Saturnus, Neptun. Pluto; túlnyomórészt erősen diszharmonikus fényszögek alatt. Értelmük: erőszakos, véres, esetleg tűzzel kapcsolatos, katasztrófa jellegű halál.

A fenti elemek azonban más gondolatmenet rendjében is összeállnak. Eszerint: a Saturnus súlyos, az életerőt elfogyasztó betegséget is jelezhet, a Mars magas, akár halált is kiváltani képes lázat. A Pluto katasztrófát okozó hirtelen betegséget is jelölhet. Mivel a Nappal is bezár egy rossz fényszöget, a Nap pedig a szívvel kapcsolatos planéta, jelezhetnek ezek a hatások egy szívroham következtében előállt hirtelen halált is. Annál is inkább, mert a Pluto a betegségeket jelző VI. horoszkópházból sugároz.

A történés hirtelen jellegét megerősíti az Uranusnak a Napra (a szív planétájára) eső oppozíciója is. A Nap, kozmikusan a lehető legerősebben, saját jegyében, az Oroszlánban tartózkodik. A gyenge, de jól aspektált Vénusszal együtt áll. A Marstól gyenge jó fényszöget kap. És nagyon erős jó fényszögben áll a kozmikusan szintén maximálisan harmonikus erőben álló Jupiterrel.

Mindez ellene látszik mondani az előbbieknek. Erről a pontról nem eldönthető a kérdés, olyannyira sűrű a Neptun köde. Más irányból kell közelítenünk.

(Egy pillanatra álljunk még meg a Neptunnál. A Neptun kapcsolatos a mérgezésekkel, fertőzésekkel, a diszharmonikus Mars—Neptun kapcsolat pedig kifejezetten vérmérgezést jelöl, így még a következő verzió sem kizárt: valamilyen sebészi beavatkozás következtében előállott sebfertőzés, allergiás reakció, vérmérgezés miatt állt be a halál.

Még egy — bizarr, de végső soron megengedhető — lehetőség: a Neptun a Rák jegyében áll, a Rák pedig a gyomorral kapcsolatos jegy. Tehát a halált okozó hatás a gyomron keresztül hatott, s a Neptun természetének megfelelően: méreg volt. Azaz a fogoly Wallenberget megmérgezték.

Kétségtelenül szélsőséges pontokra építő gondolatmenetek a fenti fejtegetések, de egy asztrológiai elemzésből ezeket sem lehet eleve kizárni. Hiszen — ráadásul — nemcsak szándékos mérgezésről lehet szó, egy romlott étel vagy ital is okozhat halálos mérgezést vagy halálos kimenetelű ragályos betegséget, hiszen a fertőző betegségek is Neptun-jellegűek. Lépjünk tovább.

Talán a halál helyét jobban sikerül lokalizálnunk. A halállal kapcsolatos planéták közül a Mars és a Pluto a Skorpió jegyének uralkodói. A Skorpióba pedig a IX. horoszkópház esik. A IX. ház a külfölddel és a hosszú távú utazásokkal áll összefüggésben. A külföld ténye nem igazít el bennünket, hiszen akár Magyarországon, akár Oroszországban, de — egy svéd számára — mindenképpen külföldön következett be a halál.

Az a körülmény, hogy — a IX. ház másik analógiája szerint — a halál utazás során következett volna be, azonban már egyértelműen a debreceni úton bekövetkezett halált valószínűsíti.

(Hacsak nem az egyik szibériai lágerből a másikba vezető úton történt a halál.)

Megemlítendő, hogy a Mars a társulások, az emberi kapcsolatok VII. horoszkópházában áll. Tehát — megkockáztatható gondolatmenet szerint — a szülött halála nem magányos halál volt, hanem valamilyen társával együttment a Mars-típusú, erőszakos halálba. Ebben a társban minden bizonnyal Langfelder Vilmost, a gépkocsi vezetőjét kell látnunk. Újabb érv látszik tehát a merénylet verziója mellett.

Azonban a Saturnus is szervesen kapcsolódik a halál vonatkozásaihoz. A Saturnus pedig a IV. horoszkópházban áll. A IV. ház az otthonnal, a lakóhellyel kapcsolatos. A hatás egyenes és erős: a Saturnus quadrálja a halálház urát, a Merkúrt. A halál tehát a szülött lakásában következett be — mondja ez a gondolatmenet —, s a „lakás” lehetett Wallenberg börtöncellája is.

Továbbá, a Nyilas jegyében álló XII. horoszkópháznak, az izolációk házának (ahova a száműzetéssel, börtönnel kapcsolatos sorsutalások is tartoznak) uralkodó bolygója, a Jupiter is quadrálja a Merkúrt. Tehát megerősíti azt az utalást, hogy a halál izolációban, zárt helyen, elsőrendű valószínűséggel, börtönben következett be.

Az asztrológiai analógiák szerint a saját gépkocsi is saját lakóhelynek minősül, tehát a merényletben megtámadott autóra is utalhat a IV. ház. (Az életrajz tanúsága szerint Wallenberg az utolsó időkben rengeteg időt töltött gépkocsijában, a nyugat felé tartó halálmenetek nyomában több száz kilométert is autózott egy nap.)

A gépkocsi is minősülhet zárt helynek a halál szempontjából (ahogy egy süllyedő tengeralattjáróban rekedtek, vagy a Challenger űrhajósainak a halála is „XII. ház típusú” halál, noha börtönszituáció egyik esetben sem állt fent). Az a gépkocsi, amely a merénylet során úgy borult fel, hogy ajtajai kinyithatatlanná váltak, vagy amelyből a támadók nem engedték az utasokat kiszállni — egyértelműen megtestesíti a börtönszituációt.

Ismét más irányból kell közelítenünk. A Neptun köde tovább rejti a választ.

Aki hosszú éveket tölt börtönben, annak horoszkópjában erősen pozícionálva kell, hogy legyen az izolációk horoszkópháza, a XII. ház. Wallenberg horoszkópjában azonban a XII. ház üres, tiszta. Közvetlen hatás nem mutat hosszabb fogságra.

A Pluto pontosan szemben áll a XII. házzal, tehát latens oppozíciója a XII. házba esik. Ezt bizonyos értelemben úgy is kifejezhetjük, hogy a Pluto mintegy a XII. házban áll. Pluto a XII. házban pedig:

„börtön, szabadságvesztés vagy száműzetés” (Baktay). Morin szabályainak megfelelően azonban ez csak igen gyenge hatás. Még egy körülmény akadályoz bennünket abban, hogy egyértelmű ítéletet mondjunk erről a horoszkóp-pozícióról. Nevezetesen az, hogy a Pluto hatásairól — mivel csak 1932-től kezdődően, azaz felfedezése óta figyelik rendszeresen — nincsen elég tapasztalata még az asztrológiának. A szabályok szerint tehát nem tudjuk eldönteni, hogy vélekedjünk a Pluto fenti pozíciójáról.

Egy rendkívüli körülmény azonban segítségünkre van. A KAPU első különszámában jelent meg tanulmányunk Petőfi Sándor horoszkópjáról. Petőfi horoszkópjában a VI. és a XII. horoszkópház jellege é sa Pluto pozíciója megdöbbentő hasonlóságot mutat Wallenberg horoszkópjával!

Ez azonban szükségképpen azt jelenti, hogy a halállal kapcsolatos sorsban is tükröződnie kell valamilyen hasonlóságnak. Valóban mindkét esetben ugyanaz a két, egymással ellentétes lehetőség: erőszakos halál Magyarországon, illetve az évekkel későbbi betegség-halál, oroszországi hadifogságban.

Petőfi esetében — további határozott utalásokból — valószínűbbnek tűnt számunkra a segesvári halál ténye. Wallenbergnél egyelőre nem találunk egyértelmű utalást, döntő hatást. Folytatnunk kell tehát az elemzést.

Milyen egyéb körülményeket tárhatunk még fel a halállal kapcsolatosan?

Egy bolygóval még nem foglalkoztunk eddig részletesen: a Jupiterrel. A Jupiter ugyanazzal a súlyosan rossz quadrát-aspektussal kapcsolódik a Merkúrhoz, a halálház uralkodó planétájához, mint a Saturnus. (Sőt erősebb a kapcsolat, mert szorosabb: míg a Saturnus quadrátja szeparációs fényszög, addig a Jupiteré csaknem plaktikus.)

Ha a Jupiter, a rend, a törvény és a hatalom bolygója ilyen súlyosan rossz aspektusban áll a halál bolygójához, az az asztrológia szabályai szerint — halálbüntetést, kivégzést, justizmordot jelent.

A Jupiter a X. horoszkópházban, az életpálya házában áll. Ez a pozíció diszharmonikus Jupiter esetén azt jelenti: „magas állású személyek akadályozzák az előrejutást" (Baktay). Mivel közvetlenül a halálházzal is kapcsolatos ez a pozíció, a következőképpen egészítjük ki: az életpálya ívét kettétörő halál kivégzés jellegű, és a halálos ítéletet magasabb állású személyek hozták. (A Jupiter a Nyilasból, tehát ember alakú jegyből sugároz.)

Még mindig nem jutottunk egyértelmű eredményre. Kísérletezzünk most egy mundán-asztrológiai közelítéssel. Magyarország a Nyilas jegyébe  tartozik, amelynek uralkodó bolygója a Jupiter. Oroszország pedig a Vízöntő jegyébe, amelynek uralkodó  bolygója az  Uranus. Ha csak az egyik bolygónak volna halál-vonatkozása, az adhatna valami támpontot. Tehát rossz Jupiter és jó Uranus magyarországi halált valószínűsítene, és fordítva. Mindkét bolygó azonban jó kozmikus állás mellett egyaránt súlyosan diszharmonikus lokális helyzetben van.

Jupiter quadrátja a Merkúrhoz rosszabb hatásúnak tűnik, mint az Uranus oppozíciója a Naphoz, de ez utóbbinak a Plútóhoz is van rossz fényszöge — végül is a kérdést eldönteni képes, nagyságrendbeli különbség nincs a két pozíció között.

Talán némi használható információt mégis meríthetünk ebből az előző gondolatmenetből. Az Uranusnak van közvetlen fényszöge a Neptuntól — tehát ha Wallenberget Oroszországban érte utol a halál, akkor fedi sorsát sűrűbb homály; ha Magyarországon halt meg, nem lehetetlen, hogy a halál ideje és helye napvilágra kerül, s a földi maradványok előkerülése sem kizárt.

Továbbá: ha tehát magyarországi halálát a Jupiter valószínűsíti, akkor ez a halál Jupiter- (azaz ebben az esetben negatív Jupiter) hatás alatt következett be; tehát — röviden — magasabb állásúak justizmordja útján.

Az oroszországi halál tehát Uranus típusú kellett, hogy legyen, azaz hirtelen, és a Nappal, a szív planétájával való Uranus-oppozíció miatt, szívvel kapcsolatos.

Meg kell állapítanunk: eddigi elemzésünk nem adott választ az alapkérdésre. (Legfeljebb, ha egy harmadik halálváltozatot zárt ki...) Talán az állócsillagok fénye átvilágít a Neptun ködén.

                              A Placidus által megjelenített állócsillagok

                           

   

A horoszkópban messze túlsúlyban vannak a rossz hatású állócsillagok. Mindössze hat, különböző erejű, de maradéktalanul jó csillagot találunk (Metallah, Alnitak, Athena, Haris, Toliman, Albireo). A vegyes hatású csillagok negatív hatása minden esetben veszélyként, életveszélyként jelentkezik (Menkalinan, Procyon, Virginis, Lesath, Altair, Gredi).

Míg tizenegy csillag egyértelműen nagyon rossz hatású, elsősorban a Mars és/vagy a Saturnius típusú csillagok (Alrisha, Hamal, Kochab, Acubens, Ras, Elased, Australis, Alioth, Zosma, Denebola, Scorpii, Etamin, Sham). A halálház, a VIII. horoszkópház csúcsán egyetlen, negatív hatású, Uranus—Saturnus típusú csillag áll: a Denebola (Leonis). Ez hirtelen, váratlan veszélyeket, katasztrófákat jelöl, tehát a halálházon, ilyen jellegű halált.

És egy nagyon jellegzetes hatása van még (ezt Baktaytól idézzük): „államférfiakat merénylettel fenyeget". Ez az a pont, amely alapján valószínűbbnek vélhetjük a magyarországi halált. De folytassuk az elemzést.

Az utazással kapcsolatos házakon is döntő többségben rossz hatású, csillagok állnak: a III. házon, az egyetlen jó hatású Metallah mellett az Alrisha, és különösen a Mars—Saturnus típusú, rendkívül rossz hatású Hamal (El Nath) óriáscsillag.

A IX. házon a Virginis a baleseteket, veszélyeket felidéző csillagok. Ezek a hatások is megerősítik egy országúti merénylet valószínűségét. (A Denebola logikailag beleférni látszana az oroszországi börtönhalál gondolatmenetébe is, hiszen mérgezéssel is lehet merényletet elkövetni. A Denebola azonban — kozmikus természetének megfelelően — uranikus— saturnikus, tehát fizikai sérülést, csonttörést  okozó,  közlekedéssel,   közlekedési   eszközzel   kapcsolatos,   technikai   eszközökkel, robbanóanyagokkal, repüléssel összefüggő merénylettípust vált ki, nincs neptunikus, tehát mérgezéssel kapcsolatos hatása.)

 

Tisztulni látszik a köd, kimondhatónak véljük: Raoul Wallenberg  magas állású  személyek igazságtalan ítéletéből, Debrecenbe vezető útján, gépkocsijában véres merénylet áldozata lett — horoszkópja tanúsága szerint.

 

A Halál planétája, a Merkúr együtt áll a Marssal, a vér planétájával a VII. horoszkópházban, a nyílt ellenségek házában. Ahol egy horoszkópban a Mars, tehát a vér planétája áll, az azzal a jeggyel kapcsolatos testtáj fokozottan sérülékeny, mintegy  vonzza a sérüléseket. A Mars ebben a horoszkópban a Szűz jegyében áll. A Szűz jegye a hastájjal kapcsolatos. Ide kaphatta Wallenberg a merényletet elkövető(k) golyóit.

A haslövés általában nem azonnal halálos. A halálház uralkodó planétája a Merkur. Ha a Merkur kapcsolatos a halálházzal, az azt jelzi: a szülöttet „a halál teljes öntudatnál éri” (Baktay).

Gondolatmenetünk a végéhez ért.

Nem vagyunk azonban elégedettek. Mert noha ez az elemzés minden pontján erőteljes kozmikus utalásokon alapszik, nem feledhetjük, hogy másik gondolatmenetünket is jelentős hatások támogatják.

Az általános sorskép alapján azonban nem tudunk továbblépni, így — az asztrológiai prognosztika eszközeivel — tovább keressük kérdésünkre a választ. Konkrétan: megnézzük, milyen kozmikus hatások esnek 1945 januárjára, és milyenek 1947 júliusára.

Először — a már ismert — primer direkciók technikáját alkalmazzuk. (Ne felejtsük el: születési években számolunk, tehát augusztus 4-től, Wallenberg születésnapjától a következő év augusztus 4-ig terjedő időszakot számítjuk egy évnek.)

 

Ívdirekciók                                       PLACIDUS           Ívdirekció-radix összevetés

 

Az 1944—45-ös év 33 év távolságra van az 1912. évtől, Wallenberg születési évétől. Az életpont tehát ebben az évben 33 fok távolságra áll az ascendenstől.

Ez a pont a Nyilas jegyének 5. és 6. foka közé esik. Ezen az égi ponton áll éppen a Jupiter a horoszkópban. Ez az év tehát mindenképpen kiemelkedő jelentőséggel bír az életrajzban (annál is inkább, mert ez az első planéta, amelyre az életpont rálép).

A hatás nemcsak rendkívül erős (az erre a pontra eső fényszögek mind teljes erejűek és jelentős planétáktól erednek), hanem élesen kettős, egymással ellentétes természetű is. A Jupiter, „a rend, a törvény, az igazságosság és az emberszeretet bolygója” (Baktay), saját jegyében, a Nyilasban állva, kitűnő kozmikus helyzetben, a szintén domicílium pozícióban levő Naptól, „az életadó erő, a teremtő eszme és az egyéniség" planétájától a legerősebb jó hatást, trigonfényt kap.

A két tűz elemű fényes planéta által kiváltott sorshatást tehát eképpen határozhatjuk meg: az egyéniség lényegéből fakadó, az igazságot, a felsőbb törvényt, a rendet kimeríthetetlen energiákkal szolgáló emberbaráti, életadó küzdelem.

A Jupiter az életpályát, a karriert jelző X. horoszkópházban áll. Ezt a házat sugározza be az ide ható harmonikus Nap-hatás. Az életpálya ezen a ponton, tehát ebben az életévben hirtelen megemelkedik, kimagasló sikerek sorozatával kiteljesül: a szülött elsőrendű vezetői-irányítói posztra kerül, jupiteri, tehát például joggal, igazságszolgáltatással kapcsolatos hivatásban.

A Nap a VII. horoszkópházból sugároz. A VII. ház a társulások háza, az egyénekkel, egyesületekkel, az egész társadalommal fenntartott társas viszonyé, a szövetkezésé, a külvilággal, a nyilvánossággal való kapcsolatba lépésé. A hatás tehát így fordítható: a fenti tevékenység egy, a szülött számára új, szokatlanul széles horizonton jelenik meg: igazságteremtő, életadó munkája emberek kisebb és társadalmi nagyságrendű csoportjaival kapcsolatos, és (hiszen a Jupiter is sugározza a Napot) azok számára teremti meg a jogot és az igazságot. (A fenti sorok tűnhetnek úgy, mintha egy sematikus nekrológból lettek volna kimásolva.

Határozottan ki kell jelentenünk: bármely képzett asztrológus Wallenberg horoszkóp-konstellációinak kifejtése során — a konkrét személy és életrajzának ismerete nélkül is — hasonló megfogalmazásokhoz jutna el.)

Figyelmet érdemlő körülmény még az, hogy az erős Jupiter a Nyilas jegyében álló XI. horoszkópházban is erős, jó hatást vált ki: jó barátok, tekintélyes pártfogók, hű szövetségesek támogatják hathatósan a szülött vállalkozásait. Még a XII. ház is a Nyilas jegyében áll. A zárt intézményekre, börtönökre, kórházakra, fogolytáborokra is kisugárzik a jótékony Jupiter-hatás. A Jupiter azonban két rossz aspektust is felvesz. A Saturnus oppozíciója súlyos akadályokat, gátakat, nehéz megpróbáltatásokat, anyagi nehézségeket, tengernyi fárasztó munkát és elkerülhetetlen veszteségeket okoz.

Jellegzetes Saturnus-hatás, hogy minden csak jelentős késéssel, késleltetéssel, lassan, apránként halad; minden lépés megtételéhez aránytalanul nagy erőbevetés szükséges. A Saturnus-quadráttal már egyébként is súlyosan megterhelt Merkúr pedig quadrálja a Jupitert: „veszteség a törvény vagy feljebbvalók folytán, bajok utazásokon és alárendeltek révén" (Baktay).

Nem téveszthetjük szem elől, hogy a Merkúr a halál horoszkópházának uralkodó, tehát meghatározó planétája is. Az életpontot itt éri el a halálplanéta legerősebb rossz fényszöge. Az asztrológiai szabályok szerint a halál ezen a ponton következik be. De — a fényszögkapcsolat folytán — jupiteri módon (amely a diszharmonikus fényszögkapcsolatban diszharmonikus Jupiterként jelentkezik), tehát igazságtalanság, törvénytelenség áldozataként, amelyet (mivel a XI. házat is diszharmonikussá színezi) áruló szövetségesek okoznak (most a XII. ház tartalmából merítve) titkos ellenségként, lesből, elrejtőzve (visszatérve a X. házhoz), s az életpálya íve kettétörik.

Az életponton álló Jupiterrel a Scorpii állócsillag van konjunkcióban. Ez egy Mars—Jupiter típusú, erősen negatív hatást jelent. Mindezeket figyelembe véve azt mondhatjuk: az 1944—45-ös év a szülött számára egyszerre a rendkívüli kiemelkedés és a tragikus halál éve.

1947 júliusában az életpont a Nyilas jegyének 3. és 4. foka között áll. Ezzel a ponttal egyetlen planéta sincs közvetlen fényszögkapcsolatban. A Saturnusszal majdnem szemben van ez a pont, tehát — asztrológiai megfogalmazással — a Saturnus latens oppozíciójának orbisában. A latens pont azonban igen gyenge hatás, és — teoretikusan — kérdéses, hogy latens pontnak van-e egyáltalán orbisa.

Ha ez egy valóságos, erős Saturnus-pont lenne, akkor ez az év is jelentékeny évnek volna értékelhető, s diszharmonikus aspektáltsága miatt a Saturnus negatív események bekövetkeztét jelentené. Mivel a Saturnus quadrálja a halálplanétát, a Merkúrt, halált is jelenthetne, s ez esetben igen jellegzetesen, a IV. horoszkópházból sugározva (amely a lakóhellyel kapcsolatos) és a XII. házzal (az izolációk házával) is erős kapcsolatban állva, egyértelműen jelezhetne börtönbeli halált, ha nem kellene figyelembe vennünk az 1944—45-ös év csaknem teljes biztonsággal halált kiváltó hatásait. De a latens, és nem is praktikus Saturnus-aspektus ettől eltekintve sem értékelhető halálpontként.

A mérleg nyelve most már határozottabban billen az 1945. januári halál nagyobb valószínűsége felé. De keressünk tovább.

 

A következő felhasznált prognosztikai rendszer a szekunder direkciók technikája.

 

Ez — röviden összefoglalva — a születést követő napok csillagállásait látja jellemzőnek a születés utáni évekre, oly módon, hogy egy nap egy évnek felel meg

 

Szekunder direkció                            PLACIDUS         Szekudner-radix összevetés

Tehát a 33. életévre (Wallenberg esetében tehát az 1944—45-ös évre) a születés utáni 33. nap (1912. szeptember 5.) csillagállásai a jellemzőek. (Az ezen az elméleti alapon, bonyolult számítások sorozatával létrejött prognosztikai segédhoroszkópot progresszív horoszkópnak nevezzük.

Jelen elemzésünkben csak a progresszív planétákat vettük figyelembe, az eredeti horoszkóp [a radix] planétáival létrejövő fényszögkapcsolatokban, az 1944—45. évre vonatkozóan.

A horoszkópban az élet és az életerő elsődleges jelölői a Nap és a Hold. A progresszív Nap együttállásba kerül a VIII. horoszkópház, a halálház csúcsán álló diszharmonikus radix Marssal, a progresszív Hold pedig a legrosszabb aspektusban, quadrátban vetül erre a pozícióra. Ez a hatás erőszakos (Mars), súlyosan negatív (quadrát), változást (Hold) jelöl az életerőben (Nap—Hold viszony), akár halált (VIII. ház) is. „Az életerő nagy támogatói a Jupiter és a Vénusz” (Baktay).

Ha ezek jó aspektusokat kapnak, kivédhetik a fenti diszharmonikus hatást. De a Jupiter — bár kilépett már a progresszív Nap quadrátjából — nem érte még el a progresszív Mars jótékony hatású szextil- aspektusát, s így csupán a Holddal áll oppozícióban, amely diszharmonikus hatás.

A radix Jupiter, valamint a progresszív Nap és Hold között az ún.átmenő quadrát súlyosan negatív konstellációja jön létre. Ebben a fényszögrendszerben még az egyébként jótékony hatású planéták sem képesek ellátni az életet, életerőt védelmező szerepüket, sőt kifejezetten rombolják azt.

A progresszív Vénusz együttállásba kerül (applikációs aspektussal) a progresszív Marssal, amely kozmikusan súlyosan diszharmonikus exil-pozícióban a radix halálházon áll. Ezt a pozíciót eléri (az év második felében) a progresszív Hold quadrátja.

A Vénusz sextil-aspektusa és a Merkur semisextilje a Neptunnal határozottan jó hatás, és különösen az az Uranus és a Saturnus trigonja. De súlyosabbnak látjuk a negatív hatásokat. Mindenekelőtt a Pluto, a katasztrófák bolygójának hatásait, a Mars—Vénusz együttállásra vetülő Pluto-quadrátot, és a Pluto— Uranus quincunxot.

Sőt a Pluto — az év második felében — együttállásba kerül a Holddal, s így részt vesz a legkártékonyabb konstelláció, az átmenő quadrát kialakításában is.

Véleményünk szerint igen jó támpontokat nyújt a prognózisban az ún. planetáris vagy tercier direkciók elve. Ez az elv, az — előbbiekben ismertetett— szekunder direkciók rendszerének egyik addicionális eleme.

A bolygók mozgása az égen — a földi szemlélő szempontjából — két irányban történhet. Direkt irányban, azaz előre, és retrográd módon, azaz (látszólag!) visszafelé. A retrográd mozgás negatívan veendő figyelembe a bolygó hatásainak értékelése során. Az a tapasztalatunk, hogy ha a születést követő napok valamelyikén irányt vált egy bolygó, akkor ez a hatás — a szekunder direkciók elve szerint egy napi egy év kulcsnak megfelelően — jellegzetes, erőteljes fordulatként jelentkezik a szülött életében.

Az irányváltás mellett még egy erős negatív pillanat fedezhető fel a planéták kontinuális direkcióiban. Ez akkor áll elő, ha a planéta retrogád mozgása során jegyhatárt lép át, visszahátrál a zodiákuson pozícióját megelőző jegybe. 1912. szeptember 5-én (tehát Wallenberg életében 1944—45-ben), pontosan ez történik, s a hatás különösen jellegzetes.

A horoszkóp I. házában, tehát a személyiséget jelképező házban álló Uranus vált jegyet. Mégpedig a Vízöntőből — abból a jegyből, melynek uralkodója, tehát amelyikben a legjobb hatását tudja kifejteni — visszalép a Bak passzív és sötét, szaturnikus jegyébe.

Igen jellegzetes törésnek ítéljük ezt meg, amely — mivel mindez a Nappal oppozícióban játszódik le — éppen az életnapjára borít hirtelen sötétséget, így, a progressziók alapján is, úgy véljük, Wallenberg életének utolsóéve az 1944—45-ös év.

 

Egy adott életév egészére azonban külön prognosztikai célhoroszkópot is lehet készíteni, mint például az ún. solarhoroszkópot.

 

A solar részletes képet nyújt az év valamennyi vonatkozásának pontos elemzéséhez. (A solar a születésnapnak arra a pillanatára elkészített horoszkóp, amely pillanatban a Nap ugyanúgy áll az égen, ahogy a születés pillanatában állt. A Nap tehát bármely életévre elkészített horoszkópban azonos ponton áll, s ehhez a pillanathoz, a Nap visszatéréséhez (a solar-revolutióhoz) rögzíti a többi planéta és horoszkópelem aktuális pozícióit.)

Az 1944. augusztus 4-ével kezdődött életév solarhoroszkópját — amelyet gyűrű formában, s a születési horoszkópra, a radixra vetítve ábrázoltunk (hogy egymásra vetülő, kölcsönös hatásaikról könnyen áttekinthető képet nyerjünk) — a 2. horoszkópábra tartalmazza.

                                               

Elemzésünkben — terjedelmi okokból — csak a halállal kapcsolatos utalásokkal foglalkozunk.

A solarban a kozmikusan és lokálisan egyaránt súlyosan diszharmonikus Saturnus, a legártalmasabb hatású planéta a VIII. solarházban, a halál házában áll.

A radix a Plútóval, a katasztrófák bolygójával együtt áll.

A solar Uranus is konjunkcióban van a radix Saturnusszal, továbbá quadrálja a solar Marsot, amely a radix Marssal áll együtt a radix halálházon. A kártékony hatású és rosszul aspektált bolygók ezen halmozódása a konstelláció érzékeny pontjaira vonatkozó asztrológiai szabályok szerint— egyértelműen jelezheti a szülött halálát.

Még egy roppant fontos körülmény tűnik szembe: a Neptun pozíciója.

Szolár képlet                               PLACIDUS                Szolár-radix összevetés

A solar Neptun a radix halálházban áll, a radix Neptun a solar halálházban. Ritka és rendkívül erős konstelláció! A solar Neptunt a solar Saturnus és a radix Pluto quadrálja, a radix Neptunt a radix Hold — tehát a Neptun rendkívül erős és rossz hatást sugároz a halállal kapcsolatosan.

A diszharmonikus Neptun-hatásról volt már szó: ködöt és káoszt jelent. A halállal kapcsolatosan pedig:

„Titokzatos halál, érthetetlen, bizonytalan körülmények között” (Baktay). A halálházzal kapcsolatos vonatkozásokban valamennyi ártalmas hatású planéta részt vesz (Mars, Saturnus, Uranus, Neptun, Pluto), döntő részben vagy kizárólagosan súlyosan negatív kozmikus-lokális pozícióban.

Az életet védő planéták közül a solar Nap és Hold oppozícióban vannak, a Hold recepcióban áll a Saturnusszal, a Jupiter kozmikusan nagyon gyengén, exiliumban áll, a Vénusznak pedig egyetlen aspektusa sincs (!) — így védelmező hatásaikat nem tudják kisugározni. Még a solar szerencsepont is két quadrátot kap.

Az utazással kapcsolatos házak pozíciói: a solar III. háza a Bak jegyében áll. Uralkodó bolygója a fentiekben elemzett, rendkívül rosszul álló Saturnus. A házban a Hold, a változásokat jelző planéta tartózkodik együttállásban a radix Uranusszal. Ez a pozíció hirtelen, előre nem látható változásokat, súlyos katasztrófákat vált ki a rövidebb távú (országon belüli) utazásokon, az asztrológia elvei szerint.

Ugyanakkor az izolációval, börtönnel kapcsolatos XII. horoszkópház mind a solarban, mind a radixban, mind egymásra tükrözött képükben üres.

Elsődleges hatás nem mutat fogságba kerülésre (a Pluto már tárgyalt latens oppozícióján kívül). Halálra, katasztrófa-jellegű és rejtelmes halálra viszont erős és egyértelmű asztrológiai jelek utalnak.

Ez az elemzés, az ún. statikus solar, az év egészére tartalmaz utalásokat.

 

Az év egyes napjaira az ún. dinamikus solar ad prognózist.

 

Ez a rendszer úgy áll elő, hogy a solargyűrűt a radix felett elforgatjuk. A teljes kör 360 foka hozzávetőlegesen megfelel az év 365 napjának, így ha naponként egy fokkal fordítjuk el a solart, megvizsgálhatjuk bármely nap konkrét konstellációit a solar és a radix viszonyában.

1945. január 17-e az 1944. augusztus 4-i születésnap utáni 166. nap volt. Ha a solart 166 fokkal elforgatjuk (a jegyek sorrendje mentén), akkor a Nap a Bak jegyének 28. fokára kerül.

                                                 

                                                Szolárgyűrű a Placidussal

 

A pozíciót a következőképpen értékeljük:

A solar Nap és Pluto a radix Uranusra forog rá, a solar Uranus a radix Saturnusszal, a radix Pluto a solar Saturnusszal kerül oppozícióba, s ez utóbbi a solar halálházában. A radix Jupiter is a solar halálházában áll, a solar Saturnus konjunkciójában.

A solar Neptun a radix halálház csúcsán álló radix Marssal kerül oppozícióba, míg a radix Neptun a solar Nappal és Plútóval (valamint a radix Uranusszal), miközben  önmaga a solar  Holdon  áll, a solar 3.házában, az utazások házában.

Ugyanazok a kártékony planéták szerepelnek az aspektusokban, mint a statikus solar konstellációiban, itt talán még kiélezettebb, még diszharmonikusabb sugárzásokkal.

A Neptun-hatás ebben a konstellációban is igen erős (a solar Neptun oppozíciója szinte tökéletes pontossággal esik a radix halálház csúcsára s az ott álló szerencsepontra, amelyet ezen a napon mintegy letakar, kiált) — tehát nemcsak a halál ténye, hanem annak rejtelmes, neptunikus volta is kiolvasható a horoszkópból.

 

Az elméleti konstellációk áttekintése után vegyük elemzés alá most azt a képet, ahogy ténylegesen álltak a planéták és a csillagok a halál vélelmezhető, szintén a radix horoszkópra vetítettük, hogy jól látható legyen: a tranzitáló planéták mely pontokra fejtik ki hatásaikat. (3. horoszkópábra) Első pillantásra feltűnő a tranzit Neptun rendkívül erős aspektáltsága: csaknem az összes többi planétával fényszögben áll.

                                               

 

                       Tranzit               PLACIDUS 1945.01.17.     Tranzit-radix összevetés

A fényszögek közül három is quadrát-típusú, azaz a legrosszabb hatású. Ezeket a quadrátokat a Neptun a Saturnustól, a Marstól és a halálház uralkodójától kapja.

De a sugárzás mindkét irányban hat: a diszharmonikus neptunikusság, azaz az érthetetlen, bizonytalan, kaotikus rejtélyesség átterjed a horoszkóp egészére; a köd beborítja a sorsot. És ez a Neptun a VIII. horoszkópházban, a halálházban tranzitál.

(A pozíció értelmét szükségtelennek tartjuk kifejteni az eddigi elemzéseket figyelmesen áttanulmányozó olvasó számára.)

A radix Neptun pedig oppozícióban áll a tranzit Nappal. (Ehhez már igazán nincs mit hozzáfűznünk, ennél neptunikusabb konstellációt már tervezni se nagyon lehetne.)

Most vizsgáljuk meg a tranzit-állócsillagok pozícióit. A Marson álló  Kaus  Borealis jó hatású, ám veszélyeket felidéző csillag. A személyiséggel kapcsolatos I. horoszkópházba a Fomalhaut és a Deneb (Deneb Cygni) világít: mindkettő igen jó hatást jelent. Az Uranuson álló Aldebaran már vegyes hatású, komoly veszedelmeket kiváltani képes csillag, a Neptunnal együttálló Vasat pedig egyértelműen, erősen rossz Saturnus-hatást sugároz.

A Nap felett az Asellus Australis áll: „ártalmas hatás, balesetek, szerencsétlenségek, tűzveszedelem” (Baktay).  A  Jupiteren  pedig  a  Benetash áll, az  (Algol  után)  legártalmasabb, ún.  „gyilkos” csillag:

„veszedelmes romboló hatás..., veszteséget,  torzulásokat,  megnyomorodást  vagy hirtelen halált okozhat” (Baktay).

Az életadó Napra és az életet védelmező Jupiterre tehát súlyosan negatív hatások esnek, a rossz hatású planéták hatásait pedig még tovább fokozzák az állócsillagok: az állócsillagok alapján történő elemzés is a tragikus vég felé mutat.

Észre kell vennünk, hogy a XII. horoszkópházba tranzitpozíció kerül, a Merkúr bolygó tranzitál az izolációk házában. Jelenthet-e ez fogságba, börtönbe kerülést, a XII. ház értelme szerint? Véleményünk szerint nem a Merkúr a halálház uralkodó planétája, ezért XII. házbeli pozíciója a halállal kapcsolatos utalásokat jelent: fogságba esés, közvetlenül a halál beállta előtt, s a halál zárt helyen, gépkocsiban következik be.

A tranzithoroszkóp pozíciójából (is) — az asztrológia szabályai szerint — az 1945. január 17-i erőszakos halálra következtethetünk. A tranzithoroszkóp összképe is szokatlanul sötét: a Jupitertől a Plútóig valamennyi planéta retrográd mozgású (!), szinte „visszafelé forog" az egészégbolt, pusztító, romboló sugárzást árasztva a Földre. Wallenberg sorsa pedig a horoszkóp érzékeny pontjain fogta fel ezeket a hatásokat.

Rendkívül érdekes megfigyelni, ahogy a bolygók mozgásában az egyes fordulópontok beállnak, ahogy az ellenséges kozmikus környezet megrendítő, szinte dramaturgiai kiszámítottsággal beáll.

1944 szeptemberében még direkt irányúak a bolygópályák. Szeptember 20-án megfordul az Uranus, október 24-én a Saturnus, november 12-én a Pluto. 1945. január 8-án fordul a Neptun. Valamennyi ártalmas bolygó már támadóan sugároz. De a Jupiter még direkt mozgású, az egyre sokasodó katasztrófák és egyre növekvő veszélyek közepette Wallenberg sorsa még védett: a X. horoszkópházban álló, az életpálya ívét vezérlő és oltalmazó Jupiter még előre halad az égen.

De 1945. január 13-án a Jupiter is megfordul. A védelem szertefoszlik; a,,fortuna maior" elhagyja a sorsot. A retrograditás a bolygó uralma alatt állóházakat is sötétbe fordítja: az életpálya íve megtörik (X. ház), a szövetségesek árulóvá válnak (XI. ház), a sors izolálódik, a titkos ellenségek aktivizálódnak (XII. ház).

És négy nappal később Wallenberg elindul utolsó ismert útjára. Noha elemzésünket szélesebb körre kiterjedően végezzük, de terjedelmi okokból és nem jó szívvel — közlését ezen a ponton befejezzük.

Egy mondatba sűrítjük megállapításainkat: más asztrológiai technikák és más prognosztikai módszerek alkalmazásával is a fentieket megerősítő eredményeket kaptunk.

Az 1946—47-es év solarjának, és az állítólagos börtönbeli halálnapra, 1947. július 10-re készített tranzithoroszkópnak a vizsgálata nem mutatott a fentieknél erősebb és a börtönbeli halálra specifikusan utaló, s a fentiekhez hasonlóan erőteljes és egyértelmű hatásokat.

Az asztrológiai szabályok szem előtt tartásával azt kell mondanunk: Raoul Wallenberget 1945. január 17-én, Debrecenbe tartó útján, magasabb érdekből, összeesküvők parancsára elfogták és gépkocsijában megölték.

***

Két kétség merülhet fel a fenti állítással szemben. Az első kívülről. Nevezetesen: mivel a pontos születési idő hiányában, tehát — úgymond — önkényesen állítottuk fel a horoszkópot, nyilván oly módon tettük ezt, hogy az elemzés során csak a fenti eredmény jöhessen ki.

Válaszunk: a rektifikáció menetét ugyanolyan szigorú szabályok igazgatják, mint az asztrológia többi területét. Szó sincs önkényességről. Hogy a horoszkóp két megkerülhetetlen feltételnek megfeleljen, nevezetesen: az egyértelműen látható külső megjelenésnek, valamint azon ritka és jellegzetes sorsalakulásnak, amelyet az apa halála jelent még a szülött világrajövetele előtt, ahhoz a horoszkópot csak így lehetett felvenni. Ez a pozíció viszont egyértelműen az írásunkban kifejtett halált hordozza magában.

A másik ellenvetést magunk tesszük fel. Ez pedig a Pluto pozíciójára vonatkozik, amely — mint ezt már jeleztük — Petőfi Sándor horoszkópjában ugyanúgy áll, mint itt. Mivel a Pluto hatásairól nem bizonyos, hogy elégséges tapasztalataink vannak, így erről a pozícióról teljes biztonsággal nem jelenthetjük ki, hogy mire vonatkozik a két életrajzban; jelentheti mindkettő erőszakos halálát, jelentheti az idegen fogságban való végleges eltűnést is.

 

Teljes körű elemzésünk mindkét esetben — véleményünk szerint kellő biztonsággal — az erőszakos halál tényét valószínűsítette.

 

A Pluto pozíciójának azt a hatást tulajdonítottuk, mely szerint a támadók, mielőtt a gyilkosságot végrehajtották volna, mindkét esetben elfogták és rövid időre hatalmukban tartották a két áldozatot. Mindazonáltal úgy éreztük, ezt a kétségünket meg kell osztani az olvasóval. Elemzésünkezen a ponton ér véget, legalábbis egyelőre.

 

***

 

Wallenberg állandó sofőrjét Langfelder Vilmosnak hívták. Ő vezette a gépkocsit a debreceni úton is. Wallenberggel együtt tűnt el, bizonyára osztozott sorsában. Horoszkópjának vizsgálata ezért fontos — asztrológiai — megerősítése vagy cáfolata volna a fentieknek. Sajnos, nem állnak rendelkezésünkre Langfelder Vilmos születési és rektifikációs adatai, így bármennyire is kívánatos lett volna, horoszkópját elkészíteni nem állt módunkban.)

                                                                               h.l.r.

***

Az írás általam talált forrása a Kapu folyóirat, 1989. augusztus (2. évfolyam, 8. szám),

és 1989. szeptember (2. évfolyam, 9. szám)

 

***

 

Remélem, számotokra is ugyanolyan élvezetes volt ennek a mélyreható és szakmailag lebilincselő elemzésnek az olvasása, mint amilyen izgalommal és szeretettel én szerkesztgettem össze a régi újságban összemosódó betűket az eredeti szavakká, kifejezésekké.

Miközben ezen dolgoztam, arra gondoltam, hogy érdemes volna egy másik módszerrel is rátekinteni... hiszen minél több mozaik-darabka áll össze az asztrológia törött egészéből, annál inkább kiegészül a kép – legalábbis ebben reménykedtem, amikor nekiálltam a következő oldalaknak..

És még egy oka van annak, hogy megnézzük a dolgokat egyéb szemszögből is. Amikor 1989-ben Hollós R. László megírta ezt az elemzést, akkoriban még vagy nem volt ennyire ismert a Rodden-féle besorolás, vagy Hollós tanár úrnak nem volt tudomása arról, hogy – egy állítólagos hiteles forrás szerint – Raoul Wallenberg születési ideje „A kategóriásan” hajnali 4:35. Azaz Oroszlán aszcendens az Oroszlán Nap - jegyhez.

Miért érdekes ez?

Egyrészt azért, mert ha elfogadjuk egy nagy tudású, tekintélyes szakember fenti megközelítéseit, akkor ez jó bizonyítéka annak, hogy semmiképp nem hagyatkozhatunk (főleg nem korrekció nélkül) az internetes oldalak besorolásaira – legyenek azok bármilyen kategorikusak.

Másrészt – és ez számomra még fontosabb – a bemondott születési időtől való eltérés nem határozható meg „földi időszámításban”. A lényeg sosem az, hogy 10, 20, 30 percet, vagy több órát távolodunk-e el a szülőszobai időmérőtől, - hanem az, hogy az elkészített képlet a korrekció után hűen és hitelesen tükrözze mindazt, amit kell – legyen az külső-belső tulajdonság, tény, adat, vagy az események megtörténtének életéve. És itt most nem két-három – erőszakosan megnövelt orbisba belemaszatolt - eseményre gondolok, hanem az ÖSSZESRE – és következetesen.

Ezt én így tanultam meg Schőner Bélától, és így is adom tovább iskolánk Hallgatóinak.

A születési idő korrigálása tehát nélkülözhetetlen, - ám ezt minden asztrológiai irányzat másként végzi el,– mint látni fogjuk: esetleg más óra/perc lehet a radix alatt – és ez egyáltalán nem baj, ha a saját módszerével mindegyikük UGYANARRA az eredményre jut. Hiszen butaság volna az Univerzumra ráerőltetni egy földi naptárrendszert, vagy egy földi karórát... nem igaz? A bolygóktól várunk választ, és őket nem érdekli, van-e szökőévünk, szökőnapunk, szökőmásodpercünk. A válaszuk ugyanaz lesz, ha ugyanazt az ENERGETIKÁT találjuk meg, bárhány földi-perc-eltéréssel is.

Ezek miatt indultam el Hollós R. László nyomán, és követtem végig a gondolatmenetét egy Schőner-módszer szerint korrigált képleten.

Az érthetőség kedvéért igyekszem a visszahivatkozásokat az oldalszámok feltüntetésével megoldani,- illetve a számolásoknál az irányzatok közti különbségekre rávilágítani.

Ahogyan Hollós tanár úr írta:

„Az asztrológia prognosztikai rendszerében minden életrajzi történés megfelel egy konkrét kozmikus hatásnak, és fordítva.”

Ezeknek a bizonyos konkrétan vizsgált kozmikus hatásoknak a vizsgálata (szemlélete) módosulhat az irányzatok között – de a végeredménynek ugyannak illik lennie. Vigyázat: végeredménynek NEM az azonos radix számít, hanem az azonos konklúzió.

 

***

 

Kezdjük is azzal, hogy megismerkedünk az általam pontosított születési képlettel.

 

Farkas Andrea: Raoul Wallenberg képlete – II.- rész -

a Schőner-módszer szerint korrigálva és értelmezve

                                 

A külső tulajdonságok tekintetében szinte semmi nem változott az eredeti tanulmányhoz képest (6.- 7. oldal)..., illetve annyi, hogy itt TÉNYLEG akkora lett az I-es ház, hogy valóban magába foglalja a Halak jegyét, és nem csak egy darabkáját. Így a Halak-jellegzetességek nem pusztán egy VII-es házas Neptun által adódónak a külsőhöz/belsőhöz, hanem konkrétan a személyiség alap-részét is képezik. Az ismert sors tekintetében azt gondolom, hogy ez egyáltalán nem meglepő,- ám szakmailag annál inkább kívánatos helyzet.

A Hollós-féle rektifikáció azon momentumát, hogy az apa a születés évében (a születés előtt néhány hónappal) elhunyt, megerősíti, hogy a IV-es úr Merkúr azonos fokszámon van a 8-as ház csúcsával – azaz: 1 fok=1 év kulccsal az apa halála a születéshez képesti mínusz 1 éven belül történik.

Mindenközben nem változik az a tény sem, ami a 6. oldal alján olvasható, miszerint az említett Merkúr egy T-kvadrát csúcsa, - a Saturnus pedig már leginkább a IV-es házra fejti ki a hatását - mely valóban lehetőségként mutat egy tragikus történésre a megszületés időbeli környékén.

És (ahogy a 12. oldal közepén is leírásra került) ez a T-kvadrát nem csak az élet kezdetén, hanem – IV- es és 8-as házas érintettségének okán – az élet legvégén is éreztetni fogja a hatását.

A 8-12 oldalakon idézett Baktay és Alpáry Imre leírásokhoz nincs mit hozzátenni..., azok megállják a helyüket ebben a horoszkópban is,- azzal együtt, hogy bár ezen leírások szépen kiegészítik az egyéni sorsra vonatkozó tényeket, a Schőner-módszer a megfelelő házcsúcsra dirigált megfelelő bolygó alapján, KONKRÉT ÉLETÉVBEN MEGTÖRTÉNT KONKRÉT ÉLETESEMÉNYEK együttes megjelenését fogadja el korrekciónak.

Wallenberg életéből nem túl sok ilyen életesemény áll rendelkezésünkre, de azon a néhányon keresztül szeretném bemutatni, hogyan jutottam ehhez a születési időhöz. (Az ívpercek kerekítésének szabályaira most nem térnék ki – azok teszik következetessé az általunk használt direkciós orbisokat, és képzéseinken megtanulhatóak – de ezek nélkül is elég látványos lesz az eredmény).

  • Wallenberg szüleinek házassága (IV-es és VII-es téma kapcsolódása) a szülött mínusz 1 éves korában = a VII-es házas Merkúr 1 fokra van a IV-X-es házcsúcs kvadrátjától. Nem mellesleg a IV-es házra ható Saturnus is 1 fokon belül éri el a VII-es házcsúcs félkvadrátját... de ez már igazán csak hab a tortán.
  • fentebb már volt róla szó, de megismétlem, mert ide is tartozik: apa halála = a IV-es úr Merkúr azonos fokszámon van a 8-as  ház  csúcsával – azaz: 1 fok=1 év kulccsal az apa halála a születéshez képesti mínusz 1 éven belül történik.
  • Wallenberg 6 éves korában az édesanyja újraházasodik – a VII-es úr Hold 6 fokra áll a X-es házcsúcs másfélkvadrátjától
  • 1930-ban, 18 évesen érettségizett, itt a középfokú tanulmányok házának illik kapcsolódnia egy vizsga-házzal = a VII-es házas Merkúr 18 fokra áll az 5-ös házcsúcs szextiljétől – illetve a X-es úr Jupiter is 18 fokra van az 5-ös házcsúcs kvinkunxától.
  • rögtön az érettségi utáni évben letudta a kötelező sorkatonai szolgálatot = a Nap 19 fokra van a 12-es házcsúcs trigonjától, - és a 8-as úr Vénusz is 19 fokra van a 12-es házcsúcs kvinkunxától.
  • ezt követően szinte azonnal lakóhelyet (földrészt is) váltott,  és megkezdte külföldi tanulmányait az USA-ban = a születési uralkodó Saturnus (amiről azt is tudjuk, hogy azon helyzetében már a IV-es házra hat) 19 fokra van a 9-es házcsúcs oppozíciójától,- a felsőfokú tanulmányokat uraló Mars pedig ebben az évben eléri a 12-es csúcs (tengerentúl) kvadrátját.
  • 1935-ben, 23 évesen diplomázott = a 9-es társúr Mars pont 23 fokra van a X-es házcsúcs szextiljétől – a fokszámával 9-es téma Hold pedig 23 fokra van az aszcendens trigonjától.
  • 24 évesen visszatért a hazájába, Svédországba = a 9-es társúr Mars 24 fok múlva rákerül a 8- as csúcsra, - a 9-es úr Plútó pedig 24 fokra áll a 8-as csúcs trigonjától (mindkettő a külföld végét hivatott jelezni).
  • Wallenberg egyik legfontosabb hivatásváltása 1941-ben, 29 éves korában következett be, amikor egy Svédországban élő magyar zsidóval közösen alakított kereskedelmi vállalatot = a képletében a hivatást jelző, elevált Jupiter 29 fokra van a saját csúcsának: az MC-nek a félszextiljétől, - miközben a kreativitást és az üzlettársat egyaránt uraló Merkúr 29 fokra áll az MC szextiljétől.
  • A másik igen fontos életév számára 1944, a 32 éves kor – itt az élete alapjaiban változott meg. A jelentéktelen üzletember egy nemzetközi válsággóc kellős közepébe került. Olyan feladatot bíztak rá, amely nagy felelősséggel járt, és ez felszabadította vele született energiáit és tettvágyát. A szakmai frusztráció évei után főnöki pozícióban találta magát. Ezen életévnél ugyanígy megtalálható az előző pontnál említett Jupiter és Merkúr fényszögének másik iránya a X-es csúcsra – kiegészülve azzal, hogy a horoszkóp fő bolygója (amely analógiájában a hivatás és a karrier felelőssége is), a Saturnus épp quinkunxnyi távolságra van a X-es házcsúcstól.

 

És ezzel el is érkeztünk ahhoz a dátumhoz, ahol Wallemberg halálának „lennie kellett” a direkciók szerint is. Nagy számú teszteléseink alapján ilyenkor – helyes születési idő esetén - a IV-es 8-as és az I- es 8-as kapcsolódásoknak kell mutatkozni, ami szintén a helyén van:

  • A IV-es házra ható, I-es úr Szaturnusz 32 és fél fokra van a 8-as házcsúcs kvadrátjától
  • és, hogy biztos legyen, a 8-as úr Vénusz ugyanennyi fokra van az aszcendens oppozíciójától.

Ezen plasztikus jelzése a kilépési pontnak egy élet során többször is előfordul (általában műtéteknél, altatásnál, tudatvesztésnél, stb.) de Wallenberg idővonalán a másik feltételezett, hivatalosan állított halál-dátumnál, 1947-nél semmi ilyesmi nem található. Ezért kétséget kizáróan osztom Hollós R. László azon álláspontját, hogy a Budapest-Debrecen útvonalon történt valami végzetes.

Hogy miért pont a Szaturnusz és a Vénusz?

A Szaturnusz szerintem nem kérdéses. A T-kvadrát egyik csücskén, egy Uránusz-trigonnal a nyakán, eltaposott helyzetében, kártékonyan már bizonyította, hogy Wallenberg életének legfontosabb, legnehezebb állomásainál mindig volt beleszólása a dolgokba. Ráadásul 12-es házúri mivoltánál és a 11-es ház fokszám-azonosságánál fogva akár azt is mondhatjuk, hogy a Szaturnusszal a pártfogók árulása lett a végzete. Ez nem vet túl jó fényt a szovjetekre – de alátámasztja azt, amit sokan gondolnak erről a történetről.

A Vénusz pedig a 8-as ház ura – kvadrátilag fokszámazonos a IV-es csúccsal – egyértelmű, hogy a két „halálház” részvényeseként az aszcendensre vetett direkciós fényszöge komoly életellenes veszélyt hordoz (ráadásul relatíve fiatal korban, és a 3-as ház uraként mondjuk utazás közben).

 

***

 

Tételezzük fel tehát, hogy ezen korrigált születési idő horoszkópja alkalmas arra, hogy a halál idejét és módját további vizsgálódásnak vessük alá – a direkción kívül egyéb kiegészítő technikák és képletek segítségével, ahogyan ezt Hollós tanár úr is tette.

 

A szekuder/tercier párost én szakmailag nyugodt szívvel ugrom át, mert az általam használt rendszerben a korrigáláshoz nincs szükség rá: amit mutatnak ezek az említett progressziók, az sokkal látványosabb volt a házcsúcsokra való direkciókkal – egyéb tekintetben pedig nem tesznek hozzá sokat az értékeléshez.

A 32-33 éves kor közötti szolárra (1944 aug. – 1945 aug.) viszont érdemes ránézni.

Mivel 1944 júniusában Wallenberget a budapesti svéd követség első titkárává nevezték ki, és az ezévi születésnapján már nem Stockholmban tartózkodott, ezért – a 24. oldalon található ábrával ellentétben – én kijavítottam a helységet is Budapestre.

Az a Szaturnusz, amit Hollós tanár úr kozmikusan és lokálisan egyaránt súlyosan diszharmonikusnak, és a legártalmasabb hatású planétának nevez, a Rák 5 fokáról

  • kvadrátba kerül a radix 8-as házcsúccsal
  • szextilbe  kerül  a  radix-IV-es  úr  Merkúrral  (ami  nem  mellesleg  fokszáma  szerint  8-as érdekeltségű)
  • félszextilbe kerül magával a radix-IV-es házcsúccsal
  • félvadrátba kerül a radix 8-as urával, a Vénusszal
  • kvinkuxba került a radix Jupiterrel, ami a pártfogókba vetett hitet és a perspektívát is jelenti

És akkor még csak a Szaturnusz „állt pozícióba” a témánkat illetően... de van itt még egyéb érdekesség is. Nézzük meg a Jupitert, ami fokszámazonosságával a radixban szintén a halálról mesél.

A szolár Jupiter a Szűz 2 fokáról

  • kvadrátba helyezkedett a radix-Szaturnusszal (ez is egy IV-es – 8-as kapcsolódás)
  • kvinkuxba került az Uránusszal, ami az egyik születési társúr (I-es - 8-as kapcsolódás)
  • trigonba került a 12-es házcsúccsal (megerősítve a halál körülményeinél a titkokat, vagy az autóba való bezártságot... - de akár a csalódottságot is. Amikor rájön az ember, hogy azoknak köszönheti a végét, akikben bízott, akkor ez indokolt is)

 

De megnézhetjük a Marsot is, ami a születési képletben az Napnak (mint életerő) az egyetlen komoly

  • félszextiles - támadóját. A szolár Mars
  • szextil a saját radix-csúcsára (a 9-esre)
  • és 75 fok a radix-Plútóval

A Mars a 8-as analógiájával a 9-es ház társuraként a radixban is halványan utal a „külföldi halálra”, ehhez hozza be a szolárképletben – a Plútó fényszögével együtt - a 3-as házat. Tovább erősödik a gyanú. miszerint szó sincs semmiféle mérgezésről...

Az szolárban eddig vizsgált mindhárom bolygó számomra is inkább két verziót tart lehetségesnek:

  1. erőszakos halál közlekedési eszközben (magyarul belőttek az autóba), és Wallenberg nagyon is jól tudta, kinek köszönheti az utolsó pillanatait, vagy
  2. közlekedési baleset – amit esetleg szándékosan okozott valaki.

Ha már többször szóba került a csalódottság, a titok, vagy a tisztánlátás hiánya, megnézhetjük a szolár- Neptunt is, - két születési uralkodóra: a belső Szaturnuszra és az Uránuszra is trigont vet kívülről,- miközben az aszcendensre egy 105 fokos félfényszöget ad.

Ez az év tehát – vagyis annyi belőle, amennyi megadatott - bizonyosan bővelkedik az előző bekezdésben vastagon kiemelt „neptuni” dolgokban.

De ha áttesszük a szemünket a bal oldali – szolár – ábrára, onnan is csemegézhetünk:

  • A bal oldali szolár-képlet aszcendense Skorpió,- és ez az aszcendens a radix 8-as házában bukkan elő.
  • A szolár-képletben a 8-as ház csúcsán ülő, radix-I-es társúr Uránusz a szolár-IV-es ház ura.
  • Ugyanez az Uránusz trigon a 9-es úr Holdra és szextil a 9-es házas Napra.
  • Wallenberg születési uralkodója – a Szaturnusz – a szolár-képletben 3-as úr és IV-es társúr - benne áll a szolár 8-as házban.
  • A szolár 9-es házában álló Nap fokszámazonos a szolár I-es és 8-as és IV-es házcsúccsal.
  • A szolár 8-as úr Merkúr pontos félkvadrát a szolár 12-es házcsúcsra.

... biztosan lehetne még vadászni néhány tágabb fényszögkapcsolatot a releváns objektumok között, de én most beérem ennyivel, hiszen már ez is több annál, mint amire egy asztrológus azt mondhatja: ezen két születésnapja között a kedves kliens még kerékpáron ülve is kösse be a biztonsági övet... vagy, ahogy Schőner tanár úr fogalmazta meg: egy évig mindenképpen éjjel-nappal legyen kéznél jó orvos.

 

***

 

Nem is marad más dolgunk, minthogy a halál feltételezett napján megnézzük a valós égi kép rávetülését a születési ábrára – azaz vizsgáljuk meg a tranzitokat más szemszögből is, mint ahogyan Hollós R. László tette a tanulmány 27-28. oldalán.

A Schőner-módszer itt is egy kicsit másként – pl. szűkebb orbisokkal, szigorúbb pontozással – dolgozik, miközben továbbra is előtérbe helyezi a házcsúcsra vetett fényszögeket, ha már a helyükre kerültek a korrekció során... ennek tükrében megyünk bele az elemzésbe.

                      diurnál                                                radix-tranzit összevetés

Évtizedes, és tetemes számú teszteléseink alkalmával kaptuk azt az  érdekes ereményt, hogy az életünkben bekövetkező nagy súlyú - mondhatni sorsfordító - események idején az égen járó Szaturnusz (úgy is, mint „feladatot osztogató bolygó”) mindig a radix megfelelő helyét piszkálja – szinte függetlenül attól, hogy magában a születési képletben érdekelt-e a kérdéses témát illetően.

Wallenberg esetében pedig – mint születési uralkodó – szinte nem is tehetné meg, hogy a halál napján ne álljon ordibálós pozícióba... amint azt jól láthatjuk, a Rák 5 fokáról

  • kvadrátot küld a radix 8-as házcsúcsának
  • félkvadrátot küld a radix-8-as úr Vénusznak
  • kvinkunxot küld annak a radix-Jupiternek, ami a fokszáma miatt részvényese a halál témájának
  • szextilt küld radix-Merkúrnak, ami a fokszáma miatt szintén részvényese a halál témájának
  • és mivel retrográd, így az orbisa másfél fokra növekszik, bőven belefér, hogy szextilt küld a radix IV-es házcsúcsára is.

A felsorolt öt tételből három fázisnak gyökere is van (azaz az objektumok a radixban is fényszögben állnak egymással), egynek pedig diurnálja is akad (azaz a napi égi képen is megismétlődik), úgyhogy csak maga a Szaturnusz elég nagy pontszámmal járul hozzá ennek a napnak az értékeléséhez.

A Hollós tanár úr által kiemelt, szintén retrográd tranzit-Neptunusz – más fázisokkal (más fényszögekkel), de szinte ugyanezt a pontszámot hozza, talán még annyi megerősítéssel, hogy itt nem pusztán a 8-as ház felett, mint a Hollós-féle képen - hanem konkrétan a 8-as ház CSÚCSÁN tranzitál.

Illendő megvizsgálnunk még a 8-as úr Vénusz tranzitját is. Gyors bolygóként a másfél napos orbisával befogja

  • a radix-Napot egy kvinkunx-al (életerő mínuszba megy...)
  • a radix-Marsot egy oppozicióval (halál külföldön...)
  • a radix-Szaturnuszt egy bi-novillal (I-es – 8-as)

A tranzit Merkúr eléri a radix 8-as csúcsát – és az összes 4-5 fokon lévő, előzőleg felsorolt objektumot,

- a tranzit Nap a radix Plútót,- a tranzit Mars és tranzit Uránusz és tranzit-Plútó a radix Neptunuszt,...

 

Gyakorlatilag nem találunk egy olyan fázist sem az összevetésben, ami ne mutatna specifikusan abba az irányba, amit keresünk. Hab a tortán, hogy a Leszálló-Felszálló Holdcsomópont-páros szépségesen ráhelyezkedik az asc-desc tengelyre. Talán nem is kell ezt tovább ragozni,- ennek a napnak a tranzitjai magukért beszélnek.

Az érdekesség kedvéért vethetünk egy pillantást a bal oldali diurnál (szimpla karikás) képletre is, ami az aktuális égi állást mutatja Wallenberg születési helyéről nézvést.

Már meg sem lepődünk rajta, hogy

  • az a Vénusz, ami a radixban a 8-as ház ura, itt születési uralkodó,
  • ugyanez a Vénusz együttműködteti az I-IV-8-12 házakat,
  • az  Uránusz  a  Neptun  és  az  elevált  Plútó  eredményesen  keringeti  egymás  között  a kártékonyságot a váratlanság, a halál és a titkosság viszonyában
  • miközben két T-kadrát is kirajzolódik az égen – minő meglepetés: ugyanazon bolygók között, amiket idáig is szem előtt tartottunk a kérdés tekintetében.

Ha ebből más konzekvenciát nem is vonunk le, annyi bizonyos, hogy kevesen cserélnénk képletet azzal, aki 1945. január 17-én 0 óra 0 perckor született Stockholmban..., vagy – ha csak a fényszögeket nézzük, akkor – bárhol is a Földön.

 

***

 

Legvégül tehetünk egy próbát egy igen különleges megközelítéssel, amely Sepharial nevéhez fűződik, és szintén a diurnális (napi) képlet vizsgálatán alapul. A felvetése szerint minden megélt napunk átitatódik azzal az energetikával (egyetemes kozmikus hatással), amelyet az a horoszkóp mutat, amit az adott napon a születésünk pontos idejére állítunk be.

Az előzőhöz képest felfedezhetjük, hogy érdemben leginkább a Hold mozdult el, és a nap folyamán a házcsúcsok kerültek máshová...

Ha szigorúan megmaradunk az eredeti koncepciónál, és gondolatban „megpörgetjük” az időt, akkor délután fél négy tájban szinte egyszerre áll rá a Plútó az aszcendensre, a Neptun az IC-re és a Szaturnusz a 12-es ház csúcsára,- majd a következő két órában a Vénusz-Hold páros „átgyalogol” a 8-as házon...

Továbbá a születés percéhez érve a radix-Szaturnusz nagyon közel ott áll, ahová a diurnál MC-je került...,  ezeknek is nyilvánvalóan megvan a saját maguk jelentősége.

Én mégis egy olyan fényszögre irányítanám a figyelmet, amelyet a klasszikus értelmezés szerint Yod-nak, vagy Isten ujjának is neveznek, - és ami a két diurnál között komoly pontosodáson esett át. Résztvevői 

  • az Uránusz (meglepetésszerűség, váratlan baleset, - radix születési társ-uralkodó)
  • a Plútó (halál, átalakulás, 8-as analógia,- a radixban külföld,- itt 3-as társ-úr)
  • és a Mars (8-as analógia, - a radixban külföld, - itt 3-as társ-úr)

A Yod kombináció egy születési képletben sem a legkellemesebb – mintha egy hajszál csikizne nagyon kellemetlenül és folyamatosan, de nem érne annyit az egész, hogy lebontsuk miatta a frizurát..., míg meg nem értjük, hogy muszáj lesz átfésülni, mert a csikizéstől már semmi másra nem tudunk jól figyelni. Ilyen kártékony bolygókkal, és az idővonalon így pontosodva pedig akár életellenes lehetőségekre is figyelmeztet a benne résztvevő analógiás és specifikus jelentéstartalmaknak megfelelően.

 

***

 

Összegzés:

Elsősorban szeretném megköszönni Hollós R. László tanár úrnak, hogy gondolkodásra késztetett a téma kapcsán,- valamint azt is, hogy a munka nagyját elvégezte azzal, hogy támpontot adott egy másik irányzat korrekciójához.

A radix teljes validálásához tartozó további tényeket – például a „nincs gyermeke” vonalat – egyrészt terjedelmi okokból nem erőltettem (ezek mindegyike iskolánk 2 éves képzésein megtanulhatóak) – másrészt az életrajzi adatok szűkösségét tekintve semmiben sem lehetünk teljesen biztosak.

A történelmi rejtély nyilván továbbra sincs ezer százalékig megoldva, de Wallenberg halálának időpontjára való szakmai ráközelítés számomra is azt az eredményt hozta, hogy az 1945. január 17-e minden egyéb (hivatalos vagy hivatalosnak mondott) dátumnál több asztrológiai alátámasztással rendelkezik.

A halál módját illetően – mivel a 3-as ház több ponton és elég hangsúlyosan érintve van – én leginkább közlekedési tragédiára gondolnék (nem kizárva azt a lehetőséget sem, hogy egy balesetet okozhat akár lőfegyver is),- ám ennek konkrét megválaszolásához fel kellene sorakoztatni és át kellene tesztelni legalább ezres nagyságrendben pro és kontra valós, korrigált horoszkópokat.

Ennek ellenére remélhetőleg sok tanulságot adhatott a kétféle nézőpont az olvasónak.

 

2024. 04. 06.                                                                      Farkas Andrea

                                                                                         oktató asztrológus                        

                                                                             Magyar Holisztikus Egyesület