Villányi Miklós: Pár gondolat a képletpontosítás témaköréhez…
Érkezett hozzám egy komplex kérdés a képletek pontosításával kapcsolatban, és ez a témakör a reneszánsz kor óta alapvetően érinti a prognózis módszereket. De elsőként az asztrológia történetével kapcsolatos pár dologra kell felhívnom a figyelmet, hogy érthetővé váljanak a később elmondottak.
Tehát:
Az Asztrológiát nem az ember „találta ki”:
Az Asztrológia eredete sajnos homályba vész. Azok a kutatók, mint Pingree vagy Robert Zoller stb., akik a kérdéskörrel komoly szinten foglalkoztak egyöntetűen állítják, hogy az Asztrológia rendszerét az emberiség megkapta valakiktől és nem maga hozta létre! Erre utal sok ősi írásbeli forrás és mítosztöredék. Az apokrif Henoch-hoz kapcsolódó szövegekben a Felvigyázók adják át az embereknek ezt a tudást. Itt meg is van nevesítve az az angyal, aki ezt megteszi: Baraquiel. Ennek a szövegnek sajnos az a kicsengése, hogy az emberek így egyfajta tiltott ismeretre tettek szert, tehát „nem vagyunk jogosultak” az asztrológiai tudást birtokolni.
Ennek ellentmond a Raziel Angyal Könyveként ismert írás, ahol a Paradicsomból való kiűzetés előtt Ádám Raziel Angyaltól kapja meg többek között az Asztrológiai tudáshoz szükséges információkat, hogy a Paradicsomi lét után is az igaz úton tudjon járni!
Firmicus Maternus a Matheseosban is több helyen említi, hogy az Asztrológusnak nem kell mást tennie csak „emlékeznie kell” a tudásra, hiszen az a leszületése előtt már az ideák világában a birtokában volt, és itt a földi létben meg kell tanulnia feleleveníteni ezt a lappangó ismeretet, ez az utalás a gyökere és forrása a ma olyan divatos „használd az intuíciódat” szlogennek!
Egy Hermész vagy Három? Triszmegisztosz
Ehhez a témakörhöz kapcsolódik szervesen az, hogy vajon a Háromszorosan Nagy Hermész – Hermész Triszmegisztosz – vajon egy mitikus alak vagy létezős személy volt-e?
A legfrissebb asztrológia- és csillagászattörténeti kutatások fényében azt mondhatjuk, hogy Hermész Triszmegisztosz mitikus alakja mögött három valóban létezett személy rejtőzik.
Ezek közül az
első: az i. e. 55. századból Enmeduranki (Ősi Enoch, 1. Hermés, Idris),
második: i. e. 28. századból Orion (Nimrud, Első Enoch, 2. Hermes) és végül
harmadik személy: i. e. 7. századból Nechepso (Nekauba, Enoch az Egyiptomi, 3. Hermes).
Az Enoch kifejezés azért szerepel a neveknél, mert Abraham ibn Ezra mundán asztrológiai szövegében így nevezi meg a forrásait, első Henoch, ősi és egyiptomi Henoch, és azért hívja őket Henochnak, mert ő volt az, akit testben elragadtak a földi világból és ismereteket adtak neki, többek között az univerzum felépítéséről. Tehát Hermész mitikus személye mögött három olyan személy rejlik, akinek a nevéhez a kutatások szerint hozzákapcsolódik az elragadtatás fogalma, és a csillagászati és asztrológiai fogalmak, számítási módok és egyéb technikák átadása mások által.
Tehát az asztrológiai tudás így három körben került átadásra a számunkra, ebből következik az is, hogy az asztrológia „nem tapasztalati tudomány” – hanem átadott ismeret anyag!
Ősi tudás kontra restauráció:
A dolgokat tovább bonyolítja az, hogy ezt az ősi, átadott tudást az ember nem tudta megtartani egyben, hanem az darabjaira esett szét, ezért van az, hogy az ókori források egyöntetűen arra hivatkoznak, hogy valahogy rekonstruálni kéne ezt a régiek által birtokolt ismeretet.
A széthullásra utal a Bibliai Bábel Tornya és a nyelvek összezavarása történet.
Ennek a rekonstruálási (restaurációs) folyamatnak az első nagy állomása az ún. Hellenisztikus Asztrológia időszaka. Az első tényleges írásbeli források már arról beszélnek, hogy újra össze kell rakni a Nechepso/Petosiris által ismert Asztrológiai alapokat, amik „mára” részben elvesztek. Ennek a restaurációs munkának volt az egyik kimagasló egyénisége Vettius Valens, aki bejárta a korabeli ismert világot és mindenhonnan gyűjtötte a még fennmaradt hagyományokat és forrásanyagokat. Művében itt-ott idéz is ilyen forrásokból részleteket, említi többek között Oriónt is, vagy Nechepsót a királyt. Sajnos ez a restaurációs törekvés nem tudta kifutni magát, mert a Római Birodalom színre lépésével változtak a politikai és az asztrológiai témával kapcsolatos nézetek és tendenciák. Később a felvirágzó Arab birodalomban folytatták a kirakós összeillesztését, többek között Bagdadban a Bölcsek Házában folyt forrásanyagok begyűjtése és fordítása. Ez volt az asztrológiai rekonstrukciós törekvések csúcsa! Ez jutott aztán el később Európába a középkor századaiban. Aztán a Reneszánsz kor még őrizte ezt a tudást és itt-ott gyarapította is, de elkezdődött a tudás megreformálása és a szelekció, aminek következtében a 17. század végére az Asztrológia elkezdett csökevényesedni, és a 18. században, illetve a 19. században elkezdett átalakulni és új, töltelék tartalommal feltöltődni, majd a 20. századra elérkezünk a pszichológiai asztrológia korszakába.
Az asztrológia kezdeti szemléletrendszerében komoly szinten benne volt a lélekkel és a testtel kapcsolatos tanok egész sora. Míg a kortárs asztrológiai rendszerekben szinte csak a Hold kapcsolódik a lélek fogalmához, addig – ahogy azt az alapozó tanfolyamon is láthattátok – a régiek több szinten is beazonosíthatóvá tették a lélekkel kapcsolatos jelzéseket a képletekben:
Almuten Figuris – lélekrész indíttatás jelzője (modern értelemben azt is mondhatnánk, hogy a köztes létben lévő személyes életterv szimbolikus jelzőereje)
Almuten Ascendentis – azon lélekrész szimbólum, aki a fizikai test temperamentumának egyik fontos kialakítója.
Hold és Merkúr – a szenzitív és racionális lélekrész működésének a szignifikátorai.
Látható tehát, hogy a klasszikus asztrológia rendszerében több szinten is vizsgálhatjuk azt, hogy mi az, ami a lélektől ered és származik a számunkra. Ezért az emberi lét kezdetét is egy olyan – ma azt mondhatjuk, hogy spirituális – kezdő pillanatban határozza meg a klasszikus asztrológia, ami szabad szemmel nem látható. És ez a belelkesülés pillanata. Maga a kifejezés egy kicsit félrevezető, ezért én nem is ezt szoktam használni! De nézzük sorrendben a dolgokat:
A Nagy Kapu és a Kiskapu elve – a lelkek megérkezése és leszületése.
Ahogy azt az alapozó tanfolyam elején írtam, a klasszikus asztrológia rendszere egy egységként kezeli a sziderikus és a tropikus zodiákus rendszerét (alakok, jelek és jegyek).
Az ún. Nagy Kapu nyitása akkor történik meg, amikor a sziderikus zodiákus rendszerében értelmezve a Caput Draconis belép az Ikrek sziderikus zodiákus jegyébe és addig marad nyitva, amíg ki nem lép belőle (ez kb. 20 évente történik meg). Ilyenkor a tejútról érkező lelkek tömegével lépnek be a bolygószférák körébe, és azokon keresztül megkezdik az aláereszkedést a Hold szférájáig, majd innen lépnek át az elemek világába.
A Kiskapu nyitásakor egy vezetővel (an-numadar, Animodar) kísérve érik el a kijelölt fizikai testet. A Kiskapu minden Újholdkor és minden Teliholdkor nyílik, ezek a Syzigiumok!
A belelkesülés kiszámolásához ezért két asztrológiai képletre van szüksége az Asztrológusnak. Az egyik a születés eseményének a képlete, amit akkorra állítanak fel – Bonatus szavaival élve – amikor a csecsemő teste kétharmad részt már kint van az anya testéből.
A másik képlet a születést megelőző Syzigium (Újhold vagy Telihold) képlete. A születési asztrológia neve azért születési, mert az Asztrológusnak jelen kellett lennie a születéskor, hogy rögzítsen minden eseményt: a résztvevők számát, a viselkedésüket, a körülményeket, azt, hogy milyen tájolású a szülőszoba, hol volt a születéskor a legmeghatározóbb fényhatás stb. Aztán, hogy miként született a kisbaba, kicsi volt vagy nagy, milyen volt a külcsíne, és milyen nemű volt stb. Bonatus egyértelműen leírja, hogy ha az asztrológus nincs vagy nem lehet jelen a születéskor, akkor aprólékosan be kell gyűjtenie minden adatot a születésről.
Ha már fel lett állítva a születési eseményképlet, akkor kezdődött a képlet Ascendens fokának a megkeresése a belelkesülésre nézve. Először is rögzíteni kellett, hogy a képlet visszaigazolja-e a szülött nemét? A zodiákuson ugyanis női és férfi fokok futnak körbe minden egyes jegyben. Egy belelkesülésre felállított képletben a legelső ami látszik, hogy a szülött férfi vagy nő? Tehát a modern asztrológia téved, amikor azt mondja, hogy a képletből nem lehet látni a szülött nemét! (Illetve nem tudják miből kell a szülött nemére következtetni.)
Aztán, meg kellett nézni, hogy a születést megelőző Újhold vagy Telihold fokát milyen bolygók uralják (emlékeztetőül: egy fok felett az a tökéletes uralkodó, aki valamilyen szinten uralja és aspektust is vet oda). Aztán ezeket a bolygókat vizsgálták meg a Syzigium képletben, hogy miként szerepelnek, sarokházasak, milyen aspektusaik vannak, mennyire erősek stb. Mert ezen bolygók valamelyike válik majd Animodárrá, aki a születési képletben a saját fokszámára húzza be az Ascendenst vagy az MC-ét úgy, hogy az Ascendens foka a szülött nemének megfelelő férfi vagy női fokon áll, és az Ascendens terminusa pedig leírja a születés körülményeit és a kisbaba testi milyenségét.
Látható tehát, hogy az ún. képletpontosítás eredetileg nem a szülött későbbi életszakaszában a bekövetkezett életesemények ismeretében történt meg, hanem már rögtön a születéskor megtörtént ez a fokszám korrekció. Egyébként a belelkesülés az a pillanat, amikor a lélek és a test elkezdi a közös tevékenykedést. Ez pedig megtörténhet még az anyaméhen belül a születés fizikai aktusa előtt és a születés után is!!!
Ha kíváncsiak vagytok erre, akkor javaslom Michael Newton: Lelkünk útjai 1 kötet, 15. fejezetének (218-ik oldal) az elolvasását!!!
Az így nyert Ascendens fokszám azonban nem volt 100%-os pontos, hanem egy kis kotyogást is mutathatott, ezért a régi asztrológiában a szülöttel történtek figyelése és a kismértékű Ascendens korrekció lehetősége folyamatosan fennmaradt az élet folyamán. Amikor Robert Zollerék a módszertant vizsgálták, és ez 1976 óta több tízezres képletszámot jelent, akkor azt a megállapítást tették, hogy azoknál a személyeknél, akik magas szinten meghatározó pozícióba kerülve, az embertársaik felett hatalmat tudtak gyakorolni, azoknál a belelkesüléssel kiszámolt Ascendens viszonylag stabil, viszont az egyszerű, hétköznapi embereknél már nagyobb kotyogást mutat az Ascendens fokszáma. A régi elvek szerint a pontos Ascendens fokszám, csak a halál időpontjának az ismeretében számolható ki, ez is mutatja, hogy az Asztrológiában nem volt sok minden kőbe vésve! Ezért is kezelték ennek megfelelő időintervallumokban például a Primer direkciókat!
Az asztrológia a Babiloni és Egyiptomi időszaka után került a Görögökhöz. A hagyomány szerint egy Osthanes nevű pap, majd őt követve Berosszosz – aki szintén pap volt – alapított asztrológiai iskolát Görög földön. Berosszosz állítólag Kósz szigetén alapította meg az iskoláját, ott, ahol a Hippokratészi orvosi iskola központja volt. Az első – jelenleg ismert – horoszkóp az i. e. 4-ik századból maradt ránk. Ebben a szülött neve mellett a születési dátum is szerepelt, azonban az óra és perc adat helyett itt a születés napjának a planetáris órája volt megadva (a nappal első órájában). Ma már ismert, hogy a Görög városokban az ún. szelek tornyában, vagy más épületben voltak olyan szerkezetek, amelyek egészen pontosan meghatározták az „időt”. A képletekben amelyek a Hellenisztikus korból fennmaradtak, mindig a születés planetáris órája volt megjelölve. Ez pedig télen egy kb. 40 perces időintervallum, nyáron viszont egy 1 óra 38 perces időintervallum lehetett. Viszont minden képletnél szerepel az Ascendens fokszáma, tehát ezek a képletek mind pontosan lettek kiszámolva!
A Görög szerzők szövegeiben éppen ezért nemigen szerepel a képletek „pontosításának” a témája, mivel valószínűleg a belelkesülés módszerével számolták a pontos adatot a születés planetáris órájának az ismeretében. Volt egy időpontja a fizikai születési aktusnak és ki kellett számolni az Ascendens fokszámát a belelkesülés szerint. Viszont tudjuk, hogy a Görög időszak már a régi hagyományok újbóli összerakásának az első nagy korszaka.
Ezért nem meglepő, hogy azért bizonyos módszerek leírása mégis ránk maradt, ahol a szerző azt taglalja, hogy milyen módszerrel lehet ezt a fokszámot meghatározni. Ilyen módszer volt az, amikor a képlet fő fényének a monomoiria fokuralmát vették figyelembe és ennek megfelelően próbálták az Ascendens fokát ugyanolyan monomoiria uralom alá helyezni. Ha pl. nappali születésnél a Nap egy Mars uralta fokon állt, akkor az Ascendensnek is Mars fokon kellett állnia. Ennél a módszernél, bár nem maradt ránk példa, az asztrológusnak volt módja akár a későbbi életeseményeket is figyelembe venni, mert az Ascenedens az egyes Marsikus fokokon állva, rendszerint más terminusba, illetve más dekanátusba esett.
Még egy fontos szempont:
A Görögök tudományos vizsgálódásai révén kezdték az asztrológiai módszertant is „tudományossá” tenni. Így az az ókori nézet, hogy az élet a testben akkor veszi kezdetét, amikor a pneuma először kerül be a szervezetbe – ez az első lélekzetvétellel történik meg – azt eredményezte, hogy ezt a momentumot hangsúlyozta sok szerző, mint az Asztrológia tudományos alapját. Azonban azt már nem írták hozzá, hogy ez az aktus az, amiből kiindul a belelkesülés időpontjának a megkeresése. Ezért a későbbi korokba már csak az első lélekzetvétel aktusa került át, mint kiindulópont, és ez maradt meg mára is, mint elvi alapja a születési képlet kezdőpontjának!
A Hellenisztikus kor után mind az Araboknál, mind pedig az Európába kerülő asztrológiai technikáknál a belelkesülés módszertana volt a meghatározó, bár a kereszténység megjelenése miatt az asztrológiai munkák nem beszéltek gyakorlatilag semmit a lélekről, mert az igen veszélyes dolog volt ekkoriban. Ha tehát valaki a középkori asztrológiai művekből kíván erről tájékozódni, akkor annak igencsak a sorok között kéne olvasnia. Egyébként a belelkesüléssel kapcsolatos legszélsőségesebb nézet is egyházi berkekben született meg, ugyanis a klérus egyes tagjai szerint ez legkésőbb a születést követő 40-ik napon is bekövetkezhet (ez persze nélkülözött minden alapot).
Az Arab Éra és a középkori Nyugati Asztrológia mecenatúrája megengedte még, hogy az Asztrológus ott legyen a születésnél, hiszen előkelőségek számára készültek elsősorban képletek. Az egyszerű embereknek viszont nemigen készítettek születési ábrát, ők a kérdő asztrológiával foglalkozó vándorasztrológusoknál tudták az ügyes-bajos dolgaikat megkérdezni, amikor azok megérkeztek a lakhelyükre (ha éppen arra volt dolguk). Ezért nem merült fel a képletpontosítás témaköre. Ezzel majd a reneszánsz korszak asztrológiája foglalkozik majd,
A reneszánsz asztrológia nagyjából a könyvnyomtatás feltalálásával egy időben indult útjára, úgy 1430-tól számítva. Ekkor még a módszerek keveredtek a korábbi századok módszereivel, azonban az 1500-as évek közepére már a nyomtatott asztrológiai művekben a szerzők egyre inkább arra a megállapításra jutnak, hogy a képleteket – bár többféle módon is lehet rectifikálni – mégis az életesemények által való pontosítás a legjobb módszer. Ezekben a művekben Ptolemaiosz nevéhez kötik az Animodar módszert, megemlítik még a Hermész nevéhez kötött Trutine Hermeticum-ot (Hermész Mérlegét), majd ezt követi az életeseményekhez kötött pontosítás. Ennek az oka elsősorban az volt, hogy a reneszánsz és humanizmus leginkább a Görög forrásokhoz kívánt visszanyúlni, ahol elsőként azt találták, hogy az élet kezdete az első lélegzetvétellel kezdődik. Másodsorban pedig azért, mert ebben a korban változott az asztrológia mecenatúrája is.
Például a Toledói fordítóiskolát egyházi körök pénzelték és támogatták, mert a katolikus egyházban és a hozzá kapcsolódó szerzetesrendeknél mindig jelen volt a matematika, és ezzel együtt az asztrológia tanulmányozása. Azonban a reneszánsz korban elinduló protestantizmus már egyáltalán nem szimpatizált az asztrológiai technikák gyakorlásával. Míg Lucas Gauricus a Pápa asztrológusa volt, addig Luther nemigen szerette az asztrológusokat, sem pedig a művészetüket, bár Melanchton komolyan foglalkozott asztrológiával. A reneszánsz Itália hercegei és hadurai pedig vagy támogatták, vagy üldözték ezt a tudományt. Ezért az asztrológusok komolyan szembesültek azzal, hogy egy hozzájuk forduló személy születéséről semmilyen információjuk sem volt, így valamilyen módon be kellett igazítani a képlet Ascendensét a megfelelő fokszámra, azaz pontosítani kellett a képletet. És mivel a Görög források tudományos alapon – legalább is így tűnt fel a számukra – a születés fizikai aktusára helyezték a hangsúlyt, ezért a fizikai események adták a legjobb alapot arra, hogy visszafelé számolva megállapítsák a lehetséges fizikai születés pontos kezdetét (ami nem az óra percet, hanem az Ascendens fokszámát) jelentette.
Nézzük meg most röviden, hogy milyen elvek és technikák szerint dolgoztak a Reneszánsz kor asztrológusai, amikor „pontosítani” akarták a képleteket:
Elsősorban a Primer Direkció módszerét használták, bár Junctinus leírt egy Profekción alapuló pontosítási technikát is. Azt azonban tudni kell, hogy akkoriban egyrészt csak a Hylegális helyeket – Ascendens, MC, Nap, Hold, és Szerencserész – dirigálták, másrészt használták az Ascendens terminusokon keresztül vezetett direkciót is, ami önmagában is alkalmas volt a pontosításra. Ugyanis, ha egy képletet szeretnénk pontosabb Ascendens fokszámra beállítani, akkor ahhoz csak az Ascendens, illetve az MC direkciókat lehet felhasználni, a bolygók egymás közötti direkcióját nem!
Tehát több életeseményre volt szükség ahhoz, hogy azok között legyen olyan, amelyik a két főtengelyhez kapcsolódik. Másrészt a direkcióban résztvevő elemek is mások voltak kicsit, mint ma:
Szignifikátorként használták a Házban álló bolygót, vagy bolygókat, de ennél fontosabb volt a Házat uraló bolygó, hiszen mi van akkor, ha egy Házban több bolygó áll? A Reneszánsz korban már elkezdődött az a tendencia, hogy a születési képletet is elkezdték bizonyos szempontból a kérdő képletek szabályai szerint elemezni, ezért a Házat uraló bolygó fontosabb jelzőerő lett, mint a Házban álló bolygó!
Továbbá szignifikátorként használták az adott témakör univerzális jelölőit, illetve az adott dologhoz kapcsolódó érzékeny pont urát is. Pl.: ha eseményként házasságról volt szó, akkor szignifikátor lehetett a 7. Ház ura, a Házban álló bolygó vagy bolygók (itt azért kiválasztották a legerősebb jelzőerőt képviselő bolygót), aztán a Vénusz, mint univerzális szignifikátor, majd a Házasságból Részesülés pont ura. De dirigálták olykor magukat a részesülési pontokat is.
Promisszor – ígérő – pedig lehetett egy bolygó, egy látens fényszög pont, egy házcsúcs, egy érzékeny pont és egy állócsillag is. Látható tehát, hogy eléggé összetett módszertanról volt szó akkoriban. Ráadásul egy bolygó a Direkcióban jelezhetett egy fényszöggel találkozva, egy bolygóval konjunkcióba kerülve (a konjunkciót nem tekintették aspektusnak), és egy terminusba érve, illetve változhatott a jelentése a direkciónak egy adott terminusba érve egy adott fényszöggel találkozva. Tehát a régi módszertanban a direkcióknak mindig volt jelentéstartama, ahogy végighaladtak a jegyeken.
A Primer Direkció pedig az MC esetében AR-ben volt számolva.
Az Ascendens és a bolygók esetében pedig AO, illetve DO szerint számoltattak, és minden direkciót az Égi Egyenlítőre levetítve számoltak. Ahogy már írtam a Direkciók időtartama egy év volt, bár a kulcs lehetett különböző is. Ennek az egy évnek a középpontja a Direkció kiváltódásának a napja, és maga a direkció előtte hat hónappal már hatni kezd, és utána hat hónappal is még hat, tehát egy ismert életeseményt figyelembe véve ezt az egy éves időtartamot kell figyelembe venni a direkciók esetében. Természetesen elsőként az asztrológus megnézte, hogy bolygó-bolygó direkció jelezte-e az eseményt, ha nem, akkor nézte meg a lehetséges tengelydirekciót.
2017. szeptember
Villányi Miklós